Két év után újra a váci színpadon az Ocho Macho

Az Ocho Macho együttes 2003-ban alakult Magyarország nyugati vidékén, a szombathelyi „nyolc macsó” egy mindenki által befogadható és sokoldalú produkciót akart létrehozni, amely olyannyira sikerült, hogy több éve már ők a hazai fesztiválok hangulatfelelősei. Az idei vigalmi interjúsorozatban a zenekar frontemberével, Kirchknopf Gergővel készült interjú, hiszen ők is fellépnek majd a rendezvényen.

– Zenei stílusotokra mondják, hogy kicsit reggae, kicsit ska, kicsit punk, kicsit latin, te hogy határoznád meg? Hogyan alakult ki ez a fajta hangzásvilág?

– Mi magunk ezt leginkább nem határoztuk meg sohasem, hiszen jellemzően eklektikus a zenénk. Most azt gondolom, nagyon „Ocho Macho”-s, hogy szabad zenei kirándulásokat teszünk az új daloknak az írásánál is, és nem skatulyázható be a zenekar. Számunkra is öröm, hogy nem ugyanazt kell játszanunk éveken keresztül, hanem mindig meg tud újulni a zenekar.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

– Ha jól tudom, eleinte úgynevezett bulizenekarként indultatok, de később saját számokat írtatok, s jöttek a sikeresebbnél sikeresebb lemezek, tudatos volt ez az építkezés?

– Abszolút tudatos volt. Anélkül, hogy az ember ne tudná pontosan, hogy mit szeretne csinálni, úgy nehéz bármit is elérni. A legtöbb zenekar úgy gondolom, hogy a saját maga szórakoztatására indul. Ez a mi esetünkben is így volt. Aztán a kulcsfontosságú fordulópont az volt, mikor az első saját szerzeményeket beillesztettük a programba, és eldöntöttük, hogy szépen lassan a repertoár lecserélődik saját dalokra, és nem játszunk több feldolgozást.

– A Nagy-Szín-Pad verseny megnyerése négy évvel ezelőtt mennyire játszott szerepet a népszerűség növekedésében?

– Óriási szerepet játszott, ez tagadhatatlan. Amikor ezt elérte a zenekar, akkor a koncertszámot és a látogatottságot tekintve is jelentős volt a növekedés.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

– Nyolc macsó hogyan fér meg egy bandában? Frontemberként te mondod meg a tutit vagy konszenzusra jutással, közösen döntötök mindenben?

– Jómagam a demokratikus diktatúrában hiszek. Megbeszélünk dolgokat nyilvánvalóan, de a zenekar jelenlegi felállásában mindenki tudja magától a feladatait. Ha kell egy döntéshozó valamilyen témában a legvégén, az én vagyok, de a többi tag ezt elfogadja.

– Tavaly ünnepeltétek meg a 15 éves fennállását a zenekarnak egy fergeteges koncerttel a Barba Negra Trackben, utána viszont tagcserék következtek, történt-e változás a zenei stílusban?

– Remélem, hogy igen. A változás magában hordozza a lehetőségét annak, hogy fejlődjünk. Úgy gondolom, hogy az tud életben maradni, ami folyamatosan tud változni. Érezhető, hogy a tagcseréket követően másfajta energiák vannak, a maximumot akarja kihozni magából mindenki, és ez érződik a zenéken is. Nagyon magas képzettségű zenésztársakkal vagyok most körülvéve, és a közönség visszajelzései alapján nagyon jót tett a zenekarnak ez a néhány tagcsere.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

– Két évvel ezelőtt már egyszer adtatok koncertet a Váci Világi Vigalmon. Hogyan emlékszel erre az eseményre vissza?

– Nagyon pozitív élmény volt, mert én kicsit féltem, hogy az a hatalmas tér hogyan lesz emberekkel megtöltve. Ehhez képest nagyon hamar megtelt a naplementébe nyúló koncert alatt, úgyhogy én nagyon várom már az idei koncertet is, és örömmel megyünk vissza hozzátok játszani, és visszük a legújabb – július 1-jén reggel hat órakor megjelent – dalunkat is, a Veled jó című számunkat.

A koncertre 2019. július 19-én 20 órakor kerül sor Vácon, a Március 15. téren. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!