Big Jump – lesz egy Nagy Ugrás a váci Duna-parton is

Vasárnap bátor emberek ugranak majd a Dunába szerte a folyó mellett. Ahol nem a Duna folyik, ott is vannak olyan vízfelületek, amelyek e nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozók számára megfelelő helyszínt adnak majd. A bátorságra azért is szükség van, mert mostanában lehűlt az idő, csökkent a vizek hőmérséklete, ráadásul a hétvégére esős, szeles időt jósolnak a meteorológusok.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugarnak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre, elsősorban Európa folyóira. A WWF Magyarország idén is arra szólít kicsiket és nagyokat, hogy ugorjunk minél többen vízbe július 14-én, vasárnap délután 3-kor! „Mutassuk meg, hogy Magyarország az élővizek országa, amire mindannyian büszkék vagyunk!” – áll a felhívásban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A kezdeményezéshez csatlakoztak a váciak is, akik vasárnap 15 órakor várják a bátor érdeklődőket a Duna-parton. A főszervező a Dunai Sárkányok egyesülete. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!