Színház és két új gimnázium épülhet Dunakeszin

Előállt Dióssi Csaba polgármester Dunakeszi oktatási fejlesztéseivel, amelyeket az egyre növekvő népességszám tett szükségessé. Hogy az őszi választások után is ő irányítja-e a várost, majd kiderül, hiszen a hétvégén bejelentették: az ellenzék közös polgármesterjelöltet indít a független Gerner Péter személyében. Több hónapos egyeztető tárgyalások eredményeként jött létre a megállapodás az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom között.

Dióssi Csaba elmondta: „két új bölcsődénk és két óvodánk épült, most épül a harmadik. Az összes általános iskolánk bővült, volt, amelyik új szárnyat kapott, volt, amelyik új épületet, volt amelyik osztálytermekkel gazdagodott, és egy egészen új iskolát is kaptunk, ezt mutattuk be nemrég, hozzáillesztve, hogy milyen a dunakeszi sportmodell, ami már óvodától az általános iskolákban a napközbeni rendbe épített sportfoglalkozásokig hét sportággal ismerteti meg a gyerekeket” – ecsetelte a polgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Dióssi Csaba nagyon bízik abban, hogy a kormány pozitívan fogadja, hogy a város új gimnáziummal és szakgimnáziummal is gyarapodjon, emellett szó van egy művészeti iskola felépítéséről is, aminek része lenne egy hangverseny-, illetve színházterem is. A kisebb beruházásokra önállóan is képes Dunakeszi, de például a 24 osztályos iskola teljes egészében állami pénzből épült.

A város növekedése másfajta infrastruktúra létesítését is megkívánja, az M2-es autóút őszre készen lesz, illetve Dunakeszin is összekötik a régi 2-est az újjal, ami által elkerülhető lesz Dunakeszi a nem a városba tartóknak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!