Hoppá, a VéNégynek már van hivatalos dala is

A váci Duna-part július 4. és 7. között fesztiválhelyszínné alakul át. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón a legismertebb hazai és a V4-es országokból érkező fiatal zenekarok koncertjei mellett nemzetközi színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal, közösségi programokkal várják azokat, akik egy olyan fesztiválra vágynak, ahol a zene mellett a kultúra és a csodálatos természet is környezet is fókuszban van.

A VéNégy hivatalos dala, a Carson Coma Let’s Call It A Day című száma jól mutatja azt a hangulatot, ami a négy nap során a résztvevőkre vár.

„A Carson Coma fiatal csapatával megpróbáltunk egy mókás, igazi fesztiválos klipet forgatni. A videóba a tavalyi VéNégy Fesztivál olyan képeit vágtuk be, amelyek jól tükrözik a váci hangulatot is. A fiúk nagyon viccesek voltak, kicsit a The Beatles A Hard Day’s Night hangulatát próbálták felidézni a maguk módján. Igazán jó hangulatú forgatás volt” – emelte ki a rendező, Ruprecht Vilmos Blikknek. A fiúk a forgatás idején nemcsak bejárták a fesztivál helyszínét, de pillanatok alatt igazi bulihelyszínné is változtatták azt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

„A Let’s Call It A Day az egyik legrégebbi dalaink közül való, nekem személy szerint az egyik kedvencem a lemezről. A forgatás a zenekar fennállásának egyik legviccesebb pontjai közé tartozik, soha ennyit nem futkostunk még együtt, el is fáradtunk a végére. A dal és a videó készítése is olyan, mint egy fesztivál: rengeteget rohangálsz, játszol, bulizol, mégis szükséged van néha egy kis pihenésre, szellemi felfrissülésre. A váci VéNégy fesztivál pont ezért is különleges, ha az ember teste már nem bírja, bármikor megnézhet egy színdarabot, ha pedig az agya fáradt el, akkor bármikor lemehet a Duna-partra kiereszteni a gőzt” – meséli Fekete Giorgio, a zenekar énekese.

A Carson Coma a VéNégyen július 6-án ad koncertet a Hangfoglaló Színpadon. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!