Enni adok – Enni kapok szekrény segíti a rászorulókat

A Pro Urbe díjas Vendégvárók Váci Egyesülete a közelmúltban a Budapesti főút 36. szám alatt elhelyezett egy Enni adok – Enni kapok szekrényt, melybe bárki helyezhet el tartós élelmiszert olyanoknak, akik rászorulnak.

Mint azt Fónagy István, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: szerintük fontos észrevenni azt, hogy nem csak az országban, hanem Vác városában is élnek hátrányos helyzetben lévő és szegényebb körülmények között tengődő emberek.

– Ezért is volt fontos Vácon létrehozni ezt a tartós élelmiszer szekrényt. Mindenki, aki úgy érzi, és időszaktól függően otthonában felhalmozott élelmiszer maradt, azt bármikor berakhatja a gyűjtőszekrénybe, és az a tapasztalat, hogy szinte perceken belül el is viszik – mondta a Váci Naplónak. Hozzátette: nagyon örülnek annak, hogy még az iskolások is hazafelé jövet a megmaradt szendvicseiket nem kidobják, hanem beteszik az élelmiszergyűjtő szekrénybe.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A közel fél éve működő rendszer azt mutatja, hogy nagyon nagy szükség van rá jelenleg. Működik egy hasonló Deákváron, a templomnál is.

Fónagy István végül elmondta: köszönettel tartozik Tót Lászlónak és Mencsik Attilának is a projektben nyújtott segítségükért, és kért mindenkit, hogy akinek lehetősége van rá, az tegyen be élelmiszert a szekrénybe, melyet rendszeresen ellenőriznek és takarítanak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!