Boronkaysok újra a BME-n, avagy egy kicsit az OTDK-ról

A VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium néhány tanulóját ismét az a nagy megtiszteltetés érte, hogy az NTP-MTTD-18-0081- Természettudományok 4D-ben – a látható, mozgó, színes és tapintható természettudomány projekt keretein belül ellátogathatott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol egy középiskolásoknak szervezett napon vehettek részt, és részesei lehettek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) érdekességeinek is. A történtekről Molnár Anna 10.n osztályos tanuló küldött beszámolót.

Először Härtlein Károly mesteroktató hozott a diákoknak igazán izgalmas fizikai kísérleteket „nem középiskolás fokon”. Majd Stépán Gábor egyetemi tanár adott elő arról, milyen szerepet töltenek be a robotok az életünkben, milyen pozitív, illetve negatív hatásai vannak a közlekedésben és a köznapi életben. Megtudhatták azt is, mi okozza a forgalmi dugókat, vagy hogy milyen a jó reakcióidő a vezetésben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Ezek után nem csak a versenyeztető tanács tagjai, hanem a diákok is tehettek fel kérdéseket, amiket igen bőségesen meg is válaszoltak mindenféle információval és kutatással alátámasztva.

Ezt egy hosszú beszélgetés követte egy fiatal egyetemi tanárral, aki maga is a BME falain belül sajátította el tudását. Beszámolt mindenről, ami érdekelte a diákokat, és tanácsokkal látta el azokat, akik ide szeretnének majd jelentkezni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!