Vanyek Béla tette: reményt adott a reménytelenségben

A Váci Reménység Egyesület alapítójára, Vanyek Béla kanonokra emlékeztek a tagok a Csányi körúti székházban. Az eseményen Fábián Fédra elnökségi tag elmondta, az elmúlt közel száz évben ugyanaz maradt az egyesület célkitűzése, ami a keresztény és az emberi értékek, valamint a hagyományok őrzését jelenti. Az eseményen Moys Csaba tiszteletbeli elnök, Beer Miklós megyéspüspök, és Fördős Attila polgármester is felszólalt, dalok versek hangoztak el, majd a megjelentek koszorút helyeztek el Vanyek Béla alapító és Lehőcz János újraalapító emléktáblájánál – tudósít a városi televízió. 

Évről évre összegyűlnek a Reménység Egyesület tagjai, a szakosztályok képviselői és a pártolók, hogy megemlékezzek Vanyek Béláról, aki 1922-ben a trianoni időszakot követően megalapította a civilszervezetet. A tagok által versekkel és hangszeres előadásokkal gazdagított eseményen Moys Csaba tiszteletbeli elnök emlékezett az egykori alapítóra Vanyek Bélára, aki saját vagyonából is áldozott a székház megépítésére.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

„A közben pápai prelátus kanonok rangot kapott Vanyek Béla vezetésével részt vettünk az 1938-as Budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson. Nem lehet leírni azt a mennyei boldogságot, amit – hála Vanyek Béla kanonok úrnak – köszönhetünk a világkongresszuson való részvételünkért. És ez adott és ad erőt további életem során is.  Annyit még elmondanék, hogy ez a székház és mellette lévő volt mozi, most színházépület zömmel Vanyek Béla örökségéből épült, barátja, az akkori kultuszminiszter segítette kormánytőkéhez és a váci püspök segítette ki” – mondta Moys Csaba.

A váci megyéspüspök is jelen volt az eseményen, aki úgy emlékezett az alapítóra, mint aki lelket öntött az emberekbe és mozgósítani tudta a fiatalokat a cserkészmozgalom keretein belül.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

„Most veletek együtt hálát adok az Úristennek, hogy egy ilyen nagyszerű embert kapott akkor a városunk, aki a reménytelenségből tudott reményt adni. És a cserkészet volt akkor a Trianon utáni időben egy olyan nagyszerű mozgalom, ami az ifjúságon keresztül tényleg reményt adott az országnak” – fogalmazott Beer Miklós.

A polgármester is jelen volt a megemlékezésen, ő a hagyományok és a keresztény értékek őrzéséért mondott köszönetet a Reménység tagjainak. Fördős Attila elmondta, ma a világon a keresztény vallást üldözik a legjobban, ezért a magyar kormány a távoli helyeken is igyekszik segítséget nyújtani az atrocitások elszenvedőinek.

„Újjáépít Magyarország templomokat, iskolákat, elsősorban a háborús tűzfészkekben: Irakban, Szíriában, a Közel-Keleten. Erre büszkéknek kell lennünk egy olyan országban, ami keresztény alapokon nyugszik, amely országban szintén megkísérelték ezt az értékrendet háttérbe tolni, de az újkori történelmünk újjáéleszti és öröm látni azt, hogy az egyház és a világ egyre inkább a kereszténységnek megpróbál a legszélesebb körökben is utat mutatni” – emelte ki Fördős Attila.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Az ünnepségen a március 15-i házi szavalóverseny győztesének, Lukács Bencének előadásában hallgatták meg a megjelentek Máray Sándor: Mennyből az angyal című versét, majd az egybegyűltek levonultak a székház elé, ahol megkoszorúzták Vanyek Béla alapító és Lehőcz János újraalapító márványtábláját. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!