Rali: egy versenybaleset után Spaban csak a 11. hely

Ígéretesen indult a ralikrossz-világbajnokság belgiumi hétvégéje a mezőny magyar pilótája számára: a Vácról indult Szabó Krisztián a Q1-ben megnyerte saját csoportját, a köztes eredménylista ötödik pozíciójából várta a vasárnapot. A kétszeres ralikrossz Európa-bajnok az első esős versenynap után a már száraz vasárnapon Spaban a 11. helyen végzett, pedig a Q4-ben egy versenybaleset miatt sokat veszített. Összetettben a 9. helyen áll. „Pozitív gondolat Spa zárásaként: megvan a sebességem az első ötben autózni” – mondja a pilóta.

A WRX szezonjának harmadik versenyhétvégéje a naptárba 2019-ben bekerült legendás versenypályán, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban zajlott május 11-12-én, ezúttal a korábbiaknál több, 20 résztvevővel, több váratlan eredménnyel és változó, szombaton esős, vasárnap napos időjárással.

Az állandó mezőny egyetlen magyar pilótája, Szabó Krisztián a Q1-ben összetett harmadik idővel kezdett, az első napot pedig ötödikként fejezte be. A vasárnap Q3-ban szintén erősen folytatódott egy hetedik helyezéssel – éppen csapatfőnökével, a hétvégén szintén Audiba pattanó Mattias Ekströmmel, a 2016-os világbajnokkal csatázott ebben a felvonásban –, a Q4-ben azonban egy versenybaleset törte meg a lendületet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

Az itt elbukott pontok miatt Szabó visszazuhant a köztes eredménylistán, de a 11. helyen még bejutott az elődöntőbe. A legjobb hat közé kerülésre azonban itt már nem volt nagy esély, a belgiumi hétvége a második elődöntő hatodik helyén fejeződött be, ami a hivatalos végeredményben 11. pozíciót jelent a 26 éves pilóta számára. A világbajnokságban összetettben a 9. helyen áll.

„Szombaton nem éreztem rá rögtön az új pályára, ami ráadásul vizes is volt, rosszul sikerült az első szabadedzés. A második kicsit jobban alakult, ott már tudtam gyorsulni, aztán a Q1-ben összejött minden. Az én rajtstílusomat az jellemzi, hogy lassan engedem fel a kuplungot, ami miatt eddig szenvedtem, a nedves pályán azonban bejött. A nagy rajt után végig elöl mentem, első lettem a csoportomban, az összesítésben pedig harmadik időt értem el, csupán hat tizedre az első Bakkerudtól.

A Q2-ben az első csoportban mentem. Ez nem kedvezett, ugyanis ekkor már lassan száradt fel a pálya, ami a később jövőknek kedvezett. Belekeveredtem a mezőnybe, a sok felvert sár miatt látási problémáim is voltak, ezért végeztem itt a 11. helyen. A tempóm megvolt, egyszerűen így jött ki” – mondta el szombati napjának összegzését az Audival versenyző Szabó Krisz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

„Vasárnap a Q3-as csoportomban én indultam a pole-ból, és jobban rajtoltam, mint Ekström a második rajtkockából. Azután egy kisebbet hibáztam, így meg tudott előzni. Onnantól kezdve végig szorosan mögötte mentem, élveztem az üldözést. A Q4 viszont nagyon rosszul sikerült. A rajt után negyedik helyen tudtam eljönni, aztán rögtön kimentem jokerre. Ahogyan onnan visszajöttem, összeakadtam Chicherittel, és a falban végeztem. Versenybaleset volt, de én jártam rosszul, összetört az autó és nem tudtam továbbmenni.

Ez eléggé hátradobott a köztes eredménylistán, a 11. lettem, de legalább az elődöntőben ott voltam. A hatodik helyről viszont nem tudtam sok mindent csinálni. Ezen a pályán nagyon fontos a rajt, azt követően pedig már nem volt sok esélyem előzni. Nem jött ki a lépés, mint ahogy Ekströmnek sem a másik elődöntőben, egyikünk sem jutott tovább” – beszélt a vasárnapi eseményekről az EKS pilótája, aki a bajnokságban kilencedik pozícióban található.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

„Pozitív gondolat a hétvége zárásaként, hogy esőben jó volt a tempóm, továbbá ez a verseny is megerősítette, hogy megvan a sebességem az első ötben autózni, mint ahogyan az első kvalifikációs futamon is harmadik időt értem el. Egy kicsi hiányzik még, hogy tényleg ott legyek, de sok versenytapasztalattal gazdagodtam most hétvégén, amit hasznosítani fogok a jövőben.”

A következő versenyre Angliában kerül sor, Silverstone-ban május 25-26-án. (fotó: Qba Nitka)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!