Nem meglepő, hogy kifogyott a magyar krumpli

Az ország jó ideje nem önellátó burgonyából, már februárban sem volt elég. A krumpli ára azonban rendkívüli. Jelenleg már csak Franciaországban, illetve Észak-Afrikában termesztett burgonya kapható Magyarországon, a magyar ugyanis szinte teljesen elfogyott a boltokból.

Az agrarszektor.hu most arról írt, hogy ez évek óta jellemző. A rendszerváltás után ugyanis a közös európai piac szabadabbá tette az áruk mozgását, és a komparatív előnyökkel bíró országok éltek a lehetőséggel.

A burgonya vetésterülete az 1930-as években még 290 ezer hektár felett volt hazánkban, tavaly azonban már csak 13.500 hektár.

A betakarított összmennyiség az elmúlt 5 évben 350-450 ezer tonna körül ingadozott, míg a teljes magyarországi felhasználás 600 ezer tonnára tehető, ezért egy jó évjáratban a hazai termés az igények 75 százalékát, rosszabb években csak a 60 százalékát fedezi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Az önellátás nagyjából 15 éve, azaz a rendszerváltáskor vált lehetetlenné. Magyarországon általában február közepéig tart ki a haza burgonyatermés.

Idén újdonság, hogy elszabadultak az árak. A megugrás tavaly nyáron következett be, februárban pedig már 66 százalékkal volt drágább a burgonya az egy évvel azelőtti árszinthez képest. A helyzet mindenütt rossz Európában, tavaly az aszály az egész kontinenst érintette. 8,3 millió tonnával kevesebb burgonya termett az EU-ban, ami összemérhető volt Németország teljes tavalyi krumplitermésével – írta az infostart.hu portál. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!