Gyermeknapon Vácott is nyitva volt a tűzoltó szertárkapu

Immár hagyományossá váló, Nyitott szertárkapuk elnevezésű programsorozat idén is osztatlan sikert aratott az elmúlt hétvégén. Pest megyében kilenc hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, két őrsön, több önkormányzati és számtalan önkéntes tűzoltóságon nyíltak ki a kapuk, fogadták sok szeretettel a kíváncsi gyermekeket és az őket kísérőket. A váci hivatásos tűzoltók is csatlakoztak a programhoz, és a többi tűzoltó mellett ők is színes, egész napos bemutatókkal kedveztek a látogatóknak.

A szombaton tartott rendezvényen közel kétezren vettek részt. Az odalátogató gyermekek betekintést nyertek a tűzoltók munkájába, beülhettek a tűzoltó autókba, kipróbálhatták a felszereléseket. Minden laktanyában az ott tartózkodó állomány rövid bemutatókat tartott a gyermekek részére.

A színes programok mellett idén is a tűzoltósisak volt a legnépszerűbb eszköz, amit a gyerek fel is próbálhattak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A tűzoltók számtalan kérdésre válaszoltak, és egyben a kérdezők a koruknak megfelelő tűzvédelmi ismereteket is szerezhettek. Kipirult, lelkes, olykor csodálkozó tekinteteket lehetett látni, és egészen biztosan a megélt élmények után sok gyermek elhatározta, hogy felnőttként ő is tűzoltó lesz. (fotó: PMKI Vác HTP)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!