Egészségváros a főtéren: több mint 4 millió gyűlt össze

Az időjárás ellenére rendkívül népszerűnek bizonyult a város főterén megrendezett Richter Egészségváros. A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró szűrőprogramján a Március 15. téren szombaton 9 és 17 óra között több mint 25 fontos szűrésen és tanácsadáson illetve színes aktivitásokon vehettek részt ingyenesen az eseményre kilátogatók. A résztvevők ráadásul a helyi kórházért is tettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont járt. Az összegyűlt 4 millió 37 ezer 900 forintos adományösszegből lélegeztető gép beszerzését tervezi a Jávorszky Ödön Kórház.

Ma már egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról. A szűréseken való részvétel azonban még mindig messze elmarad az elvártól. Motiváció hiánya, hosszú előjegyzési lista és a diagnózistól való félelem – szakértők szerint ezek a leggyakoribb okai annak, miért vesznek részt még mindig kevesen a szükséges szűrővizsgálatokon. Pedig a prevenció és a betegségek időbeli diagnosztizálása életeket menthet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította útjára a Richter Egészségváros Programot. A kezdeményezés eseményein eddig 69 városban mintegy 172 ezren vettek részt. Ezalatt több, mint 151 ezer szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több mint 340 millió forint adomány gyűlt össze a résztvevő egészségügyi intézmények javára.

A Richter Egészségváros május 4-én Vácon a Március 15. téren reggel 9 és 17 óra között várta az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat. Az egész napos rendezvény egy közös egészségsétával indult. Ezután a köszöntőbeszédek sora következett, amelyekben Fördős Attila polgármester biztatta a minél nagyobb részvételre a város lakosait, majd dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Az esemény nagyszínpadán sport- és tánccsoportok fellépései váltották egymást, míg a több, mint 30 sátorban előadások, tanácsadások, szűrések és színes programok várták az érdeklődőket. Nagy volt az érdeklődés a csontsűrűség-mérés iránt, és ennél is népszerűbb volt az érszűkület-vizsgálat. A Richter a Nőkért sátorban Jaksity Kata, Szily Nóra, Béres Alexandra, és Zsiros László Róbert értékes előadásait hallgathatták az érdeklődők. A váciak találkozhattak városuk díszpolgárával, Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésszel, a Richter Egészségváros program fővédnökével, aki nem csak köszöntötte a városlakókat, hanem személyes történeteivel erősítette a program fő üzenetét: a saját egészségünkért való felelősséget és az egészségmegőrzés fontosságát.

Az egészségtudatos életmódnak fontos eleme a mozgás is. A Richter Egészségváros eseményre kilátogatók BMI- és testzsír mérésen is részt vehettek, valamint a leglelkesebbek még együtt is tornázhattak Katus Attila aerobik világbajnokkal. A váciak és a térségből érkezők aktivitásának a nap végére meglett az eredménye, hiszen a részvételükkel nem csak saját egészségükért, hanem kórházukért is tettek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Minden egyes tanácsadásért, előadásért és szűrővizsgálatért 300 forintnak megfelelő adománypont járt. Az így összegyűlt összeg révén a Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány az aktívan résztvevő lakosoknak köszönhetően a rendezvény végére 4 millió 37 ezer 900 forintra nőtt.

„A rossz időjárás sem tudta elrontani a napot, örülünk, hogy a legkülönbözőbb generációkhoz tartozó váciak jöttek el, találkoztak egymással, és tettek az egészségükért” – összegezte a napot dr. Urbán Edina a Jávorszky Ödön Kórház főigazgató főorvosa.

Az adományt Bártfai Zsolt, a Richter Gedeon Nyrt. területvezetőjétől vehette át a kórházvezető. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!