Zöld Híd tanácskozás Vácott: kineveztek, választottak

Kilencvenegy település vezetője vett részt az Észak-Kelet Pest és Nyugat-Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás taggyűlésén Vácott április 17-én. Így a társulás határozatképes volt. A települések vezetői a döntéseikkel a törvényes és jogszerű működés feltételeit megteremtették, rendezték a pénzügyi és gazdasági működés alapjait és a személyi változásokról is szavaztak.

A társulás a minősített többség szabályainak megfelelően a Zöld Híd B. I. G. G. ügyvezető igazgatónak nevezte ki Hajnal Zsolt Andrást. Az új  igazgató az elmúlt évtizedekben vezetőként több fővárosi nagyberuházásban, köztisztasági rendszerek üzemeltetésében, hulladékhasznosító mű létrehozásában is részt vett. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-nél szakmai vezetőként és vezérigazgató-helyettesként is dolgozott.

A társulás alelnökének, Medvácz Lajost, Balassagyarmat polgármesterét választották, mint a legnagyobb lélekszámú, Nógrád megyei település vezetőjét a tagok közül.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Bag kiválási szándékáról nyilatkozott az ülésen, amelyet a tagok elfogadtak, így a település december 31-éig gyakorolhatja jogait a társulásban. A korábbi elnök, Gémesi György kifogásolta a 2018-as és a 2019-es költségvetéssel kapcsolatos beszámolót. A gödöllői polgármester szerint elnöksége idején nem kapta meg azt a támogatást, amely a megfelelő finanszírozáshoz szükséges.

A 116 települést ellátó társulás elnöke, Fördős Attila, városunk polgármestere elmondta: a korábbi elnök egy teljes körű gazdasági évet hasonlított össze egy háromnegyed évi következő évvel. A finanszírozás különbsége döntően ebből adódott.

– Az adatszolgáltatás elégtelen volt. A rendszer nem ismerte az önköltségi számítást és a kontrollingot. Ezeknek a hiányosságoknak volt a következménye, hogy az NHKV 881 millió forint túlfinanszírozást mutatott ki a szolgáltatást végző társulás cégénél. Később fény derült arra, hogy az adatszolgáltatás nem volt teljeskörű a Zöld Híd B.I. G.G. részéről. A tevékenység költségeinek nem a valós értékei kerültek a felügyeleti szervhez, s ez súlyos szakmai hiba – mondta Fördős Attila.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

A váci polgármester hozzátette: a következő társulási ülés témája lesz a rövid-, közép- és hosszútávú tervek megbeszélése is. A cél az, hogy a megtakarítási lehetőségek feltárása után a minőségi szolgáltatás a társulás cégének irányításával mielőbb helyreálljon. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!