Nem lesz áprilisi tréfa az, amit a Google tesz

Megelégelte a keresőóriás a nyolc éven át tartó nyűglődést. Egy másik szolgáltatást is felszámolnak április elején.

Április másodikán végleg felfüggeszti a Google a sokáig a Facebook riválisaként emlegetett, mostanra viszont (szinte) teljesen kiüresedett Google+ szolgáltatását. A bejegyzések egy része viszont továbbra is az interneten marad – írja a Hvg.hu. A közösségi oldalak sivatagjának is nevezték, mert a többi szociális médiával ellentétben nagyon kevés volt rajta az aktivitás.

Miután 2018 októberében kiderült, több mint 3 éven át tátongott biztonsági rés a Google+ szolgáltatásban, és több mint 50 milliió felhasználó adatai szivárogtak ki, a Google úgy döntött, hogy április másodikán bezárja a közösségi hálózatát. Az Internet Archive és az ArchiveTeam ugyanakkor azon dolgozik, hogy az oldalra felkerült nyilvános bejegyzéseket „lementsék”, így őrizve meg őket az utókor számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

A hírportál szerint ez azt jelenti, hogy később is elérhetünk majd minden egyes nyilvános bejegyzést. Az archiválás nem érinti azokat a posztokat, amelyeket még az archiválás előtt töröltek, illetve valószínűleg nem tartalmaz majd minden egyes hozzászólást, ami az adott bejegyzéshez érkezett. Ha nem szeretné, hogy a bejegyzései bekerüljenek az archívumba, érdemes mielőbb törölni azokat, vagy ezeket az utasításokat követve kérni, hogy töröljék azt az adatbázisból.

Közben az egyik megyei hírportál arról ír, hogy április másodikán egy másik szolgáltatást is felszámolnak, az Inboxot. A levelezőrendszer úgy szűnik meg, hogy tulajdonképpen megmarad, hiszen a legjobb ötleteit (gyors válasz, teendő, halasztott küldés) már mindenkinek beépítették a Gmailbe. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!