Megszépül a börtön, a múzeum egyelőre lezárva marad

Júniusra befejeződhet a Váci Fegyház és Börtön épületének külső felújítása – tájékoztatták lapunkat. Az intézetben az elmúlt években számos belső munkálat folyt, egyebek között újabb cellákat alakítottak ki a korábbi kórház, majd tiszthelyettes iskola épületrészében. Kérdésünkre elmondták: sajnos a börtönmúzeum megnyitása a turisták előtt még várat magára, mert erre nincs pénz.

A nagy volumenű külső felújítás két ütemben készült. Az első ütemben – amely tavasszal kezdődött és ősszel fejeződött be – a Köztársaság úti falazat egyik fele teljes egészében megújult, a második ütemen belül, amelyet az időjárási feltételeknek megfelelően február közepén kezdtek el a szakemberek és tervezetten júniusra készül el, megújul a másik fél is. A tervek között szerepel továbbá, hogy a főbejárat melletti részt – szigeteléssel és ablakcserével egyetemben – őszig szintén felújíttatják, hogy a Köztársaság úti szakasz teljes egészében megszépülhessen – válaszolta a Váci Napló érdeklődésére Zatykó Anikó sajtóreferens.

A felújítás ráadásul nem kerül egy fillérjébe sem az adófizetőknek, mert a költségeket teljes egészében a fogvatartotti munkáltatásból származó bevételből finanszírozzák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Új börtönt építettek maguknak a váci rabok

Mint minden hazai börtönben, így Vácott is fogvatartottak végzik az intézet felújítási és karbantartási munkáinak legjavát. A munkákban a rácsok mögött szakmát szerzők és a betanított munkások egyaránt dolgoznak. A külső homlokzat felújítása viszont vállalkozó bevonásával készül, hiszen fogvatartotti munkát jellemzően a börtön belső felújítására vesznek igénybe, ezek a külső felújítással párhuzamosan folynak jelenleg is.

Egyre gyakrabban esik szó Vác idegenforgalmának fellendítéséről, s ennek kapcsán többen kérdezik: mikor teszik látogathatóvá a börtönmúzeumot? “Örömünkre szolgálna, ha a börtönmúzeumot megnyithatnánk a nagyközönség előtt, de sajnos jelenleg nem áll forrás a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezt a projektet útjára indíthassuk!” – mondta Zatykó Anikó. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A smasszernek egy jó alsó ágyat ajánlottak az elítéltek
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!