Kézilabda: mályva színű póló és gyöngy is lesz Csabán

Ma 18 órakor játsza következő bajnoki meccsét a váci női kézilabda-csapat az első osztályban. A lányok Békéscsabára látogatnak, ahol nagyon készülnek a fogadásukra, és nem titkolt vágyuk, hogy a két pontot otthon tartva intsenek majd búcsút a vendégeknek. De lesz más különlegessége is a mérkőzésnek: a hazaiak mályva színű pólóban melegítenek majd. És ennek különös üzenete van.

“A találkozó esélyese a vendégcsapat, de nem feltartott kézzel lépünk pályára. A váciaknál két brazil világbajnok is szerepel, Arenhart kapus, aki már hét gólt dobott a szezonban, valamint de Souza, aki ötvenhétszer vette be az ellenfelek kapuját. Nekünk a saját elképzeléseinket kell bemutatnunk, ha ez sikerül, akkor egy jó mérkőzést tudunk játszani” nyilatkozta Horváth Roland, a lila-fehérek vezetőedzője a beol.hu-nak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: a volt váci tréner lett a szövetségi kapitány

Walfisch Mercédesz, a csabaiak csapatkapitánya egy felhívást tett közzé a nőnapi mérkőzéssel kapcsolatban.

“A közös együttműködésnek köszönhetően a Mályvavirág Alapítvánnyal – amelyet Tóth Icó alapított – a nőnap alkalmából a csabai lányok ismét felhívják a figyelmet a méhnyakrák megelőzésre. A mérkőzés előtt mályvavirágos pólóban melegítenek a lányok, és az utánpótlás csapatok által fűzött gyöngyöket eljuttatják a Mályvavirág Alapítvány képviselőjének.

Sportolóként nagyon fontos, hogy elkerüljük a sérüléseket, erősítsük magunkat, egészségesen éljünk. Tudjuk azt, hogy csak akkor lehetünk teljes értékűek a pályán, ha odafigyelünk magunkra. Számunkra teljesen természetes a megelőzés. Női sportolóként ezért is döntöttünk úgy a csapattal, hogy a Mályvavirág Alapítvány mellé állunk, és hirdetjük: a prevenció, a megelőzés minden nő számára természetes kell, hogy legyen. A méhnyakrák megelőzése legnagyobb részt ma már rajtunk múlik – ehhez pedig az éves rendszeres szűrővizsgálat, és a védőoltás megfontolása segít hozzá” – fogalmazott a kiváló kézilabdázó.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Foci: Tóth Gergely hat idény után Kaposvárra igazolt

A váci lányok is készülnek, ők úgy indulnak Békéscsabára, hogy elhozzák a két pontot. A legutóbbi meccsen mutatott formájukban bízva, ezt teljesíthetik is. (képünkön: a békéscsabai kézis lányok a mályva színű pólóban)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!