Hiába a nyelvvizsgakényszer, kevesebb a nyelvvizsgázó

2020-ban már csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba, mégis szinte stagnál a sikeres középfokú vizsgák száma.

Hiába a fenyegetettség, hogy 2020 után már csak közpfokú nyelvvizsgával lehet bekerülni a hazai felsőoktatásba, elmaradt 2018-ban a várt nyelvvizsgázási rekord, csak négyezerrel lett több sikeres vizsgázás – tudósít az Eduline.hu oktatási szakportál. A négyezres többlet, vagyis a 120 ezres nyelvvizsgaszám ráadásul a portál szakértője szerint abból adódhatott, hogy néhány, a nyelvvizsgát 2017-re tervezett próbálkozó a sikeres vizsga díjának visszafizetése reményében (20-30 ezer forint) 2018-ra halasztotta a vizsgáját.

A rekordot egyébként 2009-ben hozták össze a magyarok, akkor 175 ezren vizsgáztak, de még 2016-ban is többen voltak a tavalyi számnál, 134 520-an. A 120 ezer közül egyébként csaknem 90 ezren angolból, valamivel több mint 22 ezren németből mentek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

A gimnazista korosztályból 54 ezren tettek tavaly nyelvvizsgát, ez 8 ezer fős többlet egy év alatt, de ebben is benne lehet a visszatérítés lehetőségének hatása. 20 és 24 év között már csökkenés van a nyelvvizsgázók számában. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!