Dr. Gyuris Károlynét és Dénes Ferencnét köszöntötték

Városunk két szépkorú polgárát köszöntötték pár napja a város vezetői. Érdekesség, hogy mindkét hölgy ugyanazon a napon született: 1929. március 8-án. Életútjuk azonban nagyon eltérő, ám mindketten azt mondták: boldog életet éltek és vannak még terveik.

Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, a polgármesteri hivatal intézményfelügyeleti és humán osztályának vezetője először dr. Gyuris Károlynét kereste fel a főtéri kórházban. A 90. születésnapját nemrég ünneplő hölgy egy otthoni baleset miatt kényszerül most ápolásra. Korábban hosszú évekig a Népbolt vállalat könyvelőjeként dolgozott. Hatvan éves korában elment nyugdíjba, azóta idejének nagy részét a család segítésére fordítja. A jeles ünnepen fia és két unokája is köszöntötte őt.

A másik ünnepelt a Naszály úti szociális otthon lakója, így Dénes Ferencné köszöntésére nem csak a családtagok, hanem az intézmény vezetői is készültek. Panni néni Kisvácon járt általános iskolába, majd aktív korában Újpesten, a Duna Cipőgyárban dolgozott, végül visszatért városunkba és nyugdíjazásáig a Sallai laktanyában volt honvédségi alkalmazott. Kedvenc időtöltése az olvasás, a beszélgetés és a kézimunkázás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Mokánszky Zoltán és Mohácsiné Dim Rita mindkét idős hölgynek átadta az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt köszöntő oklevelet és egy-egy csokor virágot a város nevében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments