Mérkőzz a szabadban, légy részese a csapatnak!

Fiatalság, bolondság, mondják ezt oly sokan. Mégis, a Z generáció az, amely gyökeres változást hozhat egy egészségesebb, környezettudatosabb élet érdekében. A középiskolás diákoknak idén is lehetőségük van arra, hogy megmutassák a bennük rejlő tudást, azt, amit a természetvédelemről és a környezettudatosságról tudnak.

A Duna-Dráva Cement Kft. 2015-ben életre hívta a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napot, amelyen a középiskolás diákok játékos és izgalmas formában megismerkedhetnek a cementgyárak korszerű technológiájával, valamint a társaság fenntartható fejlődésben vállalt szerepével.

A vetélkedő ötödik alkalommal várja az érdeklődő iskolásokat és tanáraikat, idén újdonságokkal kiegészülve. 2019-ben a Váci Gyár lesz hangos a fiataloktól, csak úgy, mint 2015-ben és 2017-ben. (2016-ban és 2018-ban a Beremendi Cementgyár volt a házigazdája a vetélkedőnek). Továbbra is a környezettudatos cementgyártással, hulladék feldolgozással, és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kreatív feladványokat kell megoldaniuk a legrátermettebb középiskolás, 9-12. évfolyamos csapatoknak. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

A nagy népszerűségnek örvendő vetélkedőről további részleteket a Duna-Dráva Cement Kft. honlapján olvashatnak:

https://www.duna-drava.hu/hu/zold-alternativa

A vetélkedőre 5+1 fős csapatok jelentkezését várják. Regisztrálni a társaság honlapján keresztül lehet 2019. március 7-ig:

https://www.duna-drava.hu/hu/nevezesi-lap-zold-alternativa

A tavalyi, beremendi vetélkedőről készült összefoglaló kisfilm az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=Uvq6zkAEuWY&t=79s

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments