Holnap és december 1-jén viszik el a zöldhulladékot

A városháza felhívja a figyelmet, hogy a képviselőtestület avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 30/2006. (VI. 26.) számú rendeletének 3. §-a alapján az egészséges, kórokozóktól és kártevőktől mentes avar és kerti hulladékot elsősorban vagy helyben történő komposztálással vagy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató általi elszállítással hasznosítani kell. 

A közszolgáltató a zöldhulladék elszállítását idén még két alkalommal, november 17-én szombaton és december 1-én szombaton fogja végezni. Ennek keretében háztartásonként legfeljebb 10 darab zöldhulladékos zsákot, valamint legfeljebb 1 köbméternyi, kötegelt gallyat szállítanak el (a kötegelt ágak átmérője max. 6 cm, hossza max. 150 cm lehet).

Fentiektől eltérően a kerti hulladék kivételesen indokolt esetben a rendeletben foglaltak szerint égetéssel semmisíthető meg. A kerti hulladékok égetése kizárólag október 15. és november 30., valamint március 15. és április 30. közötti időszakokban, hetente kétszer, szerdai és szombati napokon (amennyiben nem ünnepnap)  délelőtt 9-12 óra és délután 14-17 óra között engedélyezett. Ünnepnapokon az égetés szigorúan tilos.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

Tilos az avar és kerti hulladék égetése az engedélyezett időszakon kívül, valamint párás, ködös, esős időben, erős szél esetén. A kerti hulladékkal együtt kommunális és ipari eredetű hulladék nem égethető – hívják fel a figyelmet.

Az önkormányzat avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 30/2006. (VI. 26.) számú rendelete erre a linkre kattintva érhető el. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments