A jövő elérkezett: már megfigyelik az embereket

A kínai kormány 2020-ban élesítené hivatalosan a rendszerét, amivel képesek lennének mindent és mindenkit megfigyelni. A tesztek már így is brutális eredményt hoztak.

Három évvel ezelőtt még csak tervezte, mára azonban már el is indította a Kínai kormány azt a rendszert, amely segítségével képes minden egyes állampolgárát megfigyelni. Az úgynevezett társadalmi kreditrendszer (amely 2020-tól mindenkire és mindenre kiterjed majd) lényege, hogy a nyilvántartottakat egy 800-900 pontos skálán értékelik. Minél inkább a kormánynak kedves módon „viselkedik valaki” – legyen szó a való életről vagy a közösségi oldalakon végzett tevékenységekről –, annál magasabb pontszámot, és ezzel együtt előnyöket kap.

Aki viszont a kormány szemében szálka, vagy akár csak olyan ismerőse, rokona van, aki ellentétes nézeteket vall a kormányéval, azt lepontozzák, és jogokat vonnak meg tőle – írja a HVG.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Ezek a jogok nemcsak a tovább tanulást vagy a munkavállalást befolyásolhatják, de azt is, hogy az illető egyáltalán utazzon. A The Independent beszámolója szerint Peking nemrég tett közzé néhány érdekes adatot azzal kapcsolatban, hogy a „megbízhatatlanok” sem vonatra, sem repülőre nem vásárolhatnak jegyet. A rendszer eddig 4,5 millió személy számára tagadta meg a vonat-, és 11 millió számára a repülőjegy vásárlását.

Pontlevonás jár, ha az ember megszegi a törvényt, viszont önkéntes munkával és véradással plusz kreditpontokhoz juthat az illető. De negatívan hat a pontszámra, ha valaki álhírt oszt meg a neten, ahogy az is, ha túl sok videojátékot vásárol. Hogy pontosan milyen büntetést kaphatnak még az egyének, azt nem tudni, de valószínűleg lassítják a net sebességét, nem juthat be bizonyos iskolákba, nem kaphatnak meg bármilyen munkát, nem foglalhatnak akárhol szállást, sőt, akár még a háziállat tartását is megtilthatják neki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Az egyének vagy a vállalkozások által kapott közösségi kreditpontokat ráadásul a megbízhatatlanok esetében rendszeresen nyilvánosságra is hoznák. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments