Vácrátóti szüreti buli különleges gépbemutatóval

Veterán járműveket és mezőgazdasági munkagépeket állítanak ki szombaton Vácrátóton a szüreti mulatság keretében, az érdeklődők mintegy 70 régi eszközt tekinthetnek meg és szórakoztató programokon vehetnek részt – tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Elmondta, hogy a veterán járművek és mezőgazdasági munkagépek kiállítása a korábbi években is sok látogatót vonzott, tavaly már több mint 50 ilyet állítottak ki a művelődési ház melletti területen. Hozzátette: idén már mintegy 70 géppel ismerkedhetnek meg a szüreti mulatság látogatói.

A veterán járművek és mezőgazdasági gépek nagy része, mintegy 30 eszköz egy helyi gyűjtő, Lukács Pál jóvoltából kerül a nagyközönség elé, de emellett több mint 15 magyar településről és a határon túlról is érkeznek felújított ritkaságok – beszélt a részletekről.

Spiegelhalter László példaként említette, hogy a kiállított járművek között több traktor is lesz és megnézhetik a látogatók az egyik legrégebbi gyártmányú gőzhajtányt.

A polgármester hozzátette: a gépbemutató mellett számos hagyományos szüreti programmal várják a közönséget. Lesz főzőverseny, kézműves- és kirakodóvásár, a gyerekeket játszóházzal és szalmabálás ugrálóval várják. A színpadon a vácrátótiak mellett más települések hagyományőrzői is bemutatkoznak.

A hagyományos szüreti felvonulás 13 órakor kezdődik, az ingyenes programok sorát bál zárja a művelődési házban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments