A hétvégén a fejünk felett hullanak a csillagok, kívánjunk valamit

Csillaghullós éjszakák várnak ránk hamarosan. A Perseidák ugyan már július 17-én megérkeztek hozzánk, de egészen augusztus 24-ig láthatók lesznek. Csúcspontjukat most hétvégén, augusztus 11-12-én érik el. Ekkor óránként akár 60-70 hullócsillagot is láthatunk, ha sötétedés után felnézünk az égre.

Állítólag idén különösen látványos lesz a jelenség, ugyanis a holdnyugta viszonylag hamar következik be. Így már csak az időjárásnak kell kegyesnek lennie hozzánk, hogy gyönyörködhessünk a benne.

Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Nemsokára itt a Vigalom: Nazareth, Fenyő, jazzudvar

Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető. A Perseidák szülőégitestje a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökös, ennek a bizonyításául G. V. Schiaparelli számításai szolgáltak alapul.

Régi hagyomány, monda, babona szerint, ha a hullócsillagok segítségét kéred, kívánságaid beteljesülnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!