Parlament: Rétvári Bence hetvenháromszor beszélt

Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-i megalakulása óta – közölte az Országgyűlés Hivatala az MTI-vel. Érdekes hír, hogy Rétvári Bence, városunk országgyűlési képviselője, parlamenti államtitkár volt eddig a legaktívabb a T. Házban.

A pénteken nyári szünetbe kezdő Ház a Fidesz-KDNP kormányalakításával és kétharmados többségével, valamint öt ellenzéki frakcióval (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd) kezdte meg munkáját az április 8-i voksolást követően. A patkóban egy független, valamint egy német nemzetiségi képviselő is helyet foglalhatott.

Központi Gyógyszertár Vác

Az új összetételű parlament összesen húsz ülésnapot tartott eddig. Az elfogadott törvények 85 százalékát a kormány nyújtotta be, azok közel fele, összesen huszonhat nemzetközi szerződések kihirdetéseit tartalmazza. A parlament a korábbi évekhez hasonlóan most is még az első félévben törvénybe foglalta a következő évi költségvetést, emellett az alaptörvény hetedik módosításáról is rendelkezett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Az előző ciklust követően ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára szólalt fel a legtöbbször, összesen 73 alkalommal. A felszólalások hosszúsága alapján azonban Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője volt a legaktívabb, aki 42 felszólalásában négy és fél órát meghaladóan fejtette ki véleményét.

Az új ciklus első három hónapjában harminchat képviselő nem kért szót. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments