Rendelet, amely mindössze egy napig hatályos

Mindössze egy napig lesz hatályban az a helyi rendelet, amelyet a képviselőtestület mai, 9 órakor kezdőd ülésén elfogadhatnak. Ha a résztvevők többsége igennel szavaz, az önkormányzat módosítja a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról és azok jogkövetkezményeiről szóló 31/2016. (VII. 15.) számú korábbi döntését.

A változtatások legfőbb indoka az előterjesztés szerint, hogy a rendelet alkalmazásának elősegítése és a településkép védelméről szóló 31/2017. (XII.15.) önkormányzati rendeletet 2017. december 15-én történt megalkotása, illetve a közigazgatási bírság kiszabása alapjául szolgáló eljárási jogszabályi háttér megváltozott, ezért a módosítása szükségessé vált.

Központi Gyógyszertár Vác

A módosított szövegben kisebb, de lényeges változások vannak a korábbi változathoz képest. Pontosítják például a zöld- és a közterület fogalmát. Kitérnek a bírság kiszabásának feltételeire is, köztük a mérlegelési lehetőségekre. Bekerül a rendeletbe a következő szöveg is: szankcionálható, aki „nem gondoskodik az ingatlan telekhatárától (a járdát nem számítva) két méter távolságon
belül lévő közterület gondozásáról, tisztán tartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a fű
vágásáról, amelynek magassága nem haladhatja meg a termőföld felső síkjától számított 30
centimétert”.

A rendeletmódosítás elfogadása esetén maga a módosítást kimondó határozat csak egy napig lesz érvényben. „E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a kihirdetését követő második napon hatályát veszti” – olvasható az előterjesztésben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A rendelet immár új szövege hamarosan a városháza honlapján megtalálható lesz. A mai testületi ülés napirendjéről korábban írtunk. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments