Összeszurkálta az asszonyt a tettenért váci tolvaj

VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett annak a férfinak az előzetes letartóztatására, aki egy váci házból akart lopni, ám az őt tetten érő nőt megütötte és csaknem halálra szurkálta. A bűnügy gyanúsítottja, egy váci férfi június 3-ára virradóra elhatározta, hogy betörés útján próbál pénzhez jutni.

Egy ház udvarára ment, ahol a kutya ugatni kezdte. A házban lakó asszony kinyitotta a bejárati ajtót és megpillantotta a férfit. Rákiáltott, mire a gyanúsított megütötte és megszúrta a sértettet. A nő egy seprűvel védekezett. Eközben a férfi még többször megszúrta az asszonyt, majd a nő ellenállása miatt elment a háztól.

Központi Gyógyszertár Vác

A sértett a szúrások következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A férfi ezt követően egy másik házhoz ment, ott kivágta az ablak szúnyoghálóját, bemászott és készpénzt lopott. Egy másik házba is megpróbált bejutni, majd egy gépkocsit is el akart lopni, de megzavarták és elmenekült. Menekülés közben az időközben riasztott rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

A nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi szökésének veszélye fennáll. Attól is okkal lehet tartani, hogy a gyanúsított szabadon hagyva újabb bűncselekményt követne el. Ezért a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett a férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments