Megrúgta a kalauzt vonaton, vádat emelnek ellene

VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ A váci rendőrök egy 30 éves dorogi férfi ellen javasolnak vádemelést. A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. december 31-én 18 óra körüli időben a Szob, Ipolysági utca 1. szám alatt található vasútállomáson álló személyvonaton a vezető jegyvizsgálót munkakörével összefüggésben hangosan szidalmazta, valamint több alkalommal megkísérelte megütni, illetőleg egy alkalommal lábon rúgta.

Miután a jegyvizsgáló felszólította cselekménye befejezésére és a szerelvény elhagyására, a férfi ismét megrúgta a sértettet, majd ezután a segítségére siető utasra is rátámadt, akivel a vasútállomás peronján dulakodott.

Központi Gyógyszertár Vác

A váci rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, valamint közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki az eljárás során gyanúsítottként.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rács mögött a szüleit és nagyapját terrorizáló férfi

A nyomozást a Váci Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Váci Járási Ügyészség részére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments