Civil autóból is traffipaxoznak a rendőrök

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Több mint egy hónapja civil autókkal is dolgoznak a rendőrök az utakon – mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője. Óberling József hozzátette: ezzel a mérési módszerrel a két jármű közötti sebességkülönbséget mérik. Azt már mi tesszük hozzá, remélhető, hogy ilyen módon az M2-es autóúton is nagyobb lesz a közlekedők fegyelme.

Az elmúlt években a közlekedésbiztonsági helyzet nem javult itthon, ezért a rendőrség visszatért régi módszeréhez, hogy jelzés nélküli gépkocsival is ellenőrzi a közúti forgalmat, ahol többek között sebességet is mér – mondta a főosztályvezető.

“Valamilyen beavatkozást kellett tennünk, és arra gondoltunk, hogy ez az ellenőrzési módszer – amelyet Európa- és világszerte ötvöznek a »látható rendőrség« módszerrel – itthon is beválik” – tette hozzá. Óberling József megjegyezte: lézeres sebességmérő műszereket újítottak fel, és menet közbeni mérésre hitelesíttették őket. Azokat mérik, akik a rendőrség által használt autót megelőzik a járműsorban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Baleset történt a reggeli forgalomban az M2-esen

“A két jármű közötti sebességkülönbséget tudjuk mérni, és ily módon a másik jármű sebességét számítani, tehát nem kell ahhoz a gyorshajtó tempóját felvenni, hogy a sebességét mérni és dokumentálni tudjuk” – hangsúlyozta Óberling József.

Fontos, hogy az ellenőrzési módszer alkalmazása esetén nem merülhet fel a jármű üzembentartójának objektív felelőssége, mert ezek az eszközök nincsenek bekötve a rendőrség informatikai rendszerébe. Eljárás csak abban az esetben indul, ha a járművet megállítják, és azonosítják a vezetőt – mondta az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője.

“Az a jellemző, hogy közigazgatási bírságokat szabunk ki, mert oly mértékű a sebességtúllépés mértéke, sőt előéleti pont is jár ehhez a jogsértéshez. Azt gondoljuk, hogy ez egy jó figyelmeztetés a notórius gyorshajtóknak arra, hogy több ilyen eset után akár a vezetői engedély visszavonására is sor kerülhet” – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Frontálisan ütközött két autó, a tűzoltók mentettek

Óberling József hangsúlyozta: az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a forgalomban a mai napig részt vesznek olyan járművezetők, akik semmibe veszik a közlekedés biztonságát, percről percre kockáztatják a saját és mások életét is.

A tisztességes többség ezzel nem ért egyet, és joggal várja el a rendőrségtől, hogy fellépjen ellene.
“A fix telepítésű kameráinkkal és a mozgatható eszközeinkkel eddig azt tapasztaltuk, hogy az ilyen eszközök környezetében a járművek jellemzően betartják a megengedett sebességet, de a két mérőpont között jelentősen túllépik” – említette a szakember.

Több internetes portál is arról számolt be, hogy az elfogó autók gyakran leszorítják az útról a gyorshajtókat, és megbüntetik őket. Óberling József az állításokra reagálva elmondta, mivel a két jármű közötti sebességet mérik, ezért nem kell a sebességet túllépve közlekedni a rendőrautóknak. Amikor pedig a gyorshajtó jármű után erednek, akkor már nem a sebességét mérik, hanem meg akarják állítani, hogy “a jármű vezetőjével személyes kontaktust teremtsenek”.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hétfői hőségriasztás, de este már viharok jöhetnek

“A jármű üldözése, leszorítása, nagyobb sebességre való ösztönzése a rendőri állomány számára kifejezetten tilos, hiszen az elvünk az, hogy a közlekedés biztonságát növeljük, nem pedig különféle közlekedésbiztonsági kockázatot teremtsünk” – mondta. Hozzátette: azt a módszert is szokták alkalmazni, hogy a “civil” mérőautó előtt valamennyivel egy megkülönböztető jelzésekkel felszerelt rendőrségi autó vagy motor halad, és szükség esetén az “veszi ki a forgalomból” a gyorshajtót. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!