A Nemzeti Összetartozás Napja Zebegényben

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Rétvári Bence, országgyűlési képviselő és dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője mond beszédet Zebegényben az Országzászlónál június 2-án, szombaton 10 óra 30-kor. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepséget a helyi önkormányzat szervezi.

A Kálvária-hegy tetején lévő emlékműnél több mint huszonöt éve tartanak trianoni megemlékezéseket. Martói Géza alkotását a békediktátum aláírásának 80. évfordulóján, 2000. június 4-én nemzeti emlékhellyé avatták.

Központi Gyógyszertár Vác

Az idei ünnepségen közreműködik Simon Katalin népdalénekes, a Danubius Táncegyüttes ifjúsági csoportja, valamint Tomaji Attila költő. Az megemlékezés keretében a római katolikus, az evangélikus és a református felekezetek képviselői ökumenikus istentiszteletet tartanak.

Hutter Jánosné polgármester köszöntőjét követően Rétvári Bence országgyűlési képviselő, és dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője mond megemlékező beszédet.

A koszorúzással véget érő hivatalos program után helyi civilszervezetek kínálják az érdeklődőknek az elszakított országrészek jellegzetes ételeit. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments