A levéltár első világháborús emlékeket gyűjtött

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Mint korábban megírtuk, Vác Város Levéltára még január elején közzétette azt a névsort, mely immár 4141 olyan személy nevét tartalmazza, akik valamilyen módon kapcsolódtak az I. világháború váci eseményeihez. A nevek alapján olyan dokumentumokat vártak a kései leszármazottaktól, amelyek segíthetnek mind jobban megérthetővé tenni e vészes kor történéseit.

A névsort bárki megnézheti a levéltár internetes oldalán. Kereszt jelöli a hősi halottakat. A névsorban magyar és más nemzetiségű személyek is szerepelnek. Ez utóbbiak városunkban haltak meg, mint hadifoglyok és mint itteni kórházban ápolt betegek, sebesültek.

A levéltár március 31-ig várta a leszármazottaktól e személyek valamelyikére vonatkozó dokumentumokat, fényképeket, tárgyi és írásos emlékeket, melyeket digitalizálni szeretnének. Bár a határidő a hétvégén letelt, ha valakinek mégis van a birtokában fontos, a szakemberek munkáját segítő anyag, s eddig nem jelentkezett, az ezen a héten még leadhatja a levéltárban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

E szándékot előre jelezheti telefonon a 06-27/305-444-es (levéltár) vagy a 06-30/997-7649-es (Horváth Ferenc) számokon, e-mailben az igazgato@vacarchivum.hu és az info@vacarchivum.hu  címen, írásban pedig Vác Város Levéltára, 2601 Vác, Pf. 59. postacímen. Személyesen a levéltárban, a 2600 Vác, Múzeum u. 4. alatt lehet átadni a dokumentumokat, emlékeket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments