Kiemelkedő eredmények a váci Tragor Ignác Múzeumban

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ A korábban Pest Megyei Múzeumok Igazgatósának keretei között működő Tragor Ignác Múzeum 2013-tól Vác város fenntartásába került. Még ugyanebben az évben a Fenntartó támogatásával sikerült visszaszerezni a Múzeum korábbi gyűjtőterületet, illetve újból aktív gyűjteménnyé tenni a régészeti gyűjteményt.

A régészeti feladatok jelentősen nőttek 2017-ben, valamint a régészeti gyűjtemény egy különleges műtárggyal, a „Verőcei Vénusszal”, egy neolit kori idollal is gyarapodott. A Múzeum régészei 2017-ben összesen 104 alkalommal voltak terepen.

2017-ben nagy sikerrel zajlott a még 2016 decemberében elindított „Szülőföldünk ősidőkben ” járási régészeti vándorkiállítás, mely 2017. június 14-ig a következő 10 településen valósult meg: Vácrátót (2016), Őrbottyán, Csörög, Sződ, Sződliget, Rád, Penc, Kosd, Püspökszilágy, Vácduka.

A kiállításhoz kapcsolódóan a Múzeum munkatársai és a helyi pedagógusok összesen 86 db múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak, melyen 1585 fő vett részt, a kiállítást pedig összesen 1785 fő tekintette meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A váci Tragor Ignác Múzeum 2013-tól – Magyarországon elsőként – külföldi egyetemi hallgatók számára is biztosít szakmai gyakorlatot. A Múzeum szerepel az EU nyilvántartásában is, mint ERASMUS szakmai gyakorlati helyszín, jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemmel áll partnerkapcsolatban. Az erdélyi egyetemista fiatalok között nagyon népszerű a váci Múzeum, olyannyira, hogy 2017-ben először egy hallgató másodszor is visszatért szakmai gyakorlatra doktori témájához kutatni.

A váci Tragor Ignác Múzeum területi múzeumként több vidéki muzeális gyűjtemény szakmai és közművelődési munkáját segíti, 2017-ben szakmai kapcsolatai is sikeresen bővültek: a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központtal kötött együttműködés keretében a Múzeum aktívan bekapcsolódott a múzeumi koordinátori hálózatba, ezáltal mentorált intézménye lett a zebegényi Szőnyi Múzeum, valamint a Kincses Kultúróvoda pályázat keretében sikeres együttműködést kötött a Váci Kisvác – Középvárosi Óvodával.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

A Múzeum kiállításai mellett szerteágazó közművelődési tevékenységet is végez, ezáltal bekapcsolódik az országos múzeumi életbe, valamint a város életébe is. Az intézmény a kezdetektől rész vesz a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett Múzeumok Majálisán, csatlakozik olyan országos nagy rendezvényekhez, mint a Régészet Napja, Múzeumok Éjszakája, Kulturális Örökség Napjai, Ars Sacra Fesztivál és a Múzeumok Őszi Fesztiválja.

2017-es eredmények számokban:

Közművelődés:
Múzeumpedagógiai foglalkozás összesen: 66 db – összes résztvevő 1255 fő
Vándorkiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás összesen: 86 db – 1585 fő
Egyéb rendezvény: 29 db – összes résztvevő 1311 fő.
A váci Tragor Ignác Múzeumnak 2017-ben összesen 181 db közművelődési eseménye, múzeumpedagógiai programja volt, melyen összesen 4151 fő vett részt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Látogatószám:
Állandó és időszaki kiállítások látogatószáma: 13.242 fő.
Vándorkiállítás látogatószáma: 1785 fő.
Az állandó és időszaki kiállításokon 64 db tárlatvezetést igényeltek, melyeken összesen 1297 fő vett részt.
A Múzeum 2017-es összesített látogatószáma tehát rekordértékű, 15.027 fő tekintette meg a kiállításokat.

Soha nem volt még ilyen magas látogatószám a Múzeum történetében! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments