VÁLASZTÁS 2018: Jakab Zoltán az Együtt jelöltje

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Március elején egy kávézással egybekötött kötetlen találkozón dőlhet el, hogy a váci választókerületben lesz-e ellenzéki összefogás – derült ki azon a sajtótájékoztatón szerdán, amelyen bejelentették: az Együtt – A Korszakváltók Pártja dr. Jakab Zoltánt indítja a választáson.

Rozmaring Sándor, az Együtt váci szervezetének vezetője elmondta: bár megpróbáltak már korábban létrehozni egy választási együttműködést, javaslatukra nem kaptak pozitív választ. Ezért úgy döntöttek, hogy a párt színeiben dr. Jakab Zoltán orvost indítják el a választáson.

A jelölt bemutatkozásában kiemelte: szakmai karrierje mellett az egészségügy szervezésével, irányításával foglalkozik, s az Együtt választókerületi elnöke.

– 2006-2014 között önkormányzati képviselő voltam városunkban, ellenzéki jelöltként 2010-ben már egy választáson jól szerepeltem. Demokrata, haladó, szabad, igazságos szemléletem szókimondással, bátorsággal párosul. Felelősnek érzem magam a gyermekeimért, a jövő nemzedékért, az emberek igazáért, a méltó életkörülmények visszaállításáért, a közállapotok javításáért, a jogbiztonságért, a kiszámítható szakmai, értelmi alapon szerveződő jövőnkért – mondta dr. Jakab Zoltán.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Egy kérdésre válaszolva Rozmaring Sándor elmondta: néhány napja meghívták egy kávéra irodájukba az ellenzéki pártokat, s a találkozón a Jobbik kivételével minden szervezet képviseltette magát. A megbeszélések után két párt – az egyik az Együtt – bejelentette, hogy összefogás esetén visszalépteti jelöltjét és a közös jelölt támogatására kéri majd híveit.

Március elején újabb megbeszélés lesz, ahol eldőlhet, lesz-e a választókerületben ellenzéki összefogás. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments