Adóbevallás: már majdnem százezer kérelem

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Január 8. óta kérhetik a személyijövedelemadó-bevallás tervezetének postázását a NAV-tól azok, akik nem regisztráltak az Ügyfélkapun. Az elmúlt három hétben csaknem kilencvenezren, azaz naponta mintegy ötezren éltek ezzel a lehetőséggel és küldtek SMS-t, levelet, nyomtatványt vagy űrlapot a NAV-nak vagy hívták a 1819-es Infóvonalat. A papíralapú tervezet postázását március 19-éig lehet kérni.

Az igénylési lehetőségek közül eddig az SMS a legnépszerűbb, ugyanis csaknem hetvenezren kérték így az szja-bevallási tervezet postázását. Több mint húszezren a többi módszer közül választottak.
A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERVK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn (évhónapnap).

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

Aki már most szeretné elkészíteni szja-bevallását, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület január 8. óta elérhető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálról (www.magyarorszag.hu). ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments