Budapesti campust kapott a váci Apor főiskola

VÁCI NAPLÓ/MTI/régió ♥ Új, budapesti campusszal bővült a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola, az épületegyüttes pénteki átadóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte: jövőre további 5 százalékkal nőnek a keresetek a felsőoktatásban. Az államtitkár kifejtette: tavaly 15 százalékkal, idén szintén 5 százalékkal nőttek a bérek.

Hozzátette: jövőre a terület 37 milliárdos többlettel számolhat, ebből 15 milliárd forintot kutatás-fejlesztési célokra fordítanak majd. A cél az, hogy a felsőoktatásban megjelenő szellemi tartalom világszínvonalú legyen – mondta Rétvári Bence.

Kitért arra is, hogy jelentősen nőtt a diplomát szerzők aránya az elmúlt években, és Magyarország vezető helyen áll az unióban a felsőoktatásban végzettek elhelyezkedési esélyei alapján.

A parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: akik az Apor Vilmos Katolikus Főiskolát választják, nemcsak pályát, hanem értéket is választanak, az intézmény karakteresen jeleníti meg a katolikus és keresztény értékeket. Erre az elkövetkező évtizedekben egyre nagyobb szükség lesz Európában, így Magyarországon is – hangsúlyozta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Közlése szerint az elmúlt években a pedagógusok béremelésének és a Klebelsberg ösztöndíjnak is köszönhetően egyre népszerűbb a pedagóguspálya, a jelentkezők és felvettek aránya egyaránt 30-40 százalékkal nőtt, azaz minden szeptemberben 3-4000-rel több hallgató kezdi meg tanulmányait a felsőoktatási intézményekben. Az oktatási rendszer is jobban koncentrálhat a gyermekekre, míg 6-8 éve 11,6, most 10,3 gyermek jut egy pedagógusra – mutatott rá Rétvári Bence. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments