1,2 millió facsemetét ültettek a jég után az Ipoly Erdőnél

VÁCI NAPLÓ/MTI/régió ♥ Az állami erdőgazdaságok az elmúlt hét évben több mint 16 milliárd forintot költöttek az erdei turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, egyebek mellett 25 szálláshely épült, és 75 épületet újítottak fel – mondta Ugron Ákos, a FM helyettes államtitkára a Nógrád megyei Diósjenői Erdei Szabadidőparkban tartott sajtótájékoztatón. Befejeződött a 2014-es jégkár utáni helyreállítás az Ipoly Erdőnél, amelynek Vácott is van erdészete.

Az erdőgazdaságok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy fejlesszék az erdei turisztikai szolgáltatásokat, amit mutat az is, hogy sorra épülnek, illetve újulnak meg a kilátók is – mondta Ugron Ákos. Az állami földekért felelős helyettes-államtitkár fontosnak nevezte az erdei iskola mozgalom újraindulását. Közölte, a nemzeti parki igazgatóságoknál 15, az erdőgazdaságoknál 36 minősített erdei iskola szolgálja a környezeti nevelést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az eseményen kifejtette, az erdészetek három fő funkciója a kitermelői, a védelmi és a közjóléti közül az utóbbiban hatalmas változás állt be 2010 óta, hiszen az erdők „kitárták kapuikat” a látogatók előtt. Felidézte: „volt ebben egy kis küzdelem”, mert változtatni kellett azon a szemléleten, hogy az erdészek az erdőt úgy szerették volna megóvni, hogy oda ne menjen be senki.

Önmagáért beszél, hogy a nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma 2010-hez képest 75 százalékkal, 1 millió 600 erre nőtt – tette hozzá.

A közjóléti beruházásokban a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. folytatja az egyik legkiválóbb tevékenységet – fogalmazta meg a kormánybiztos, aki fontos feladatnak nevezte, hogy a gyerekek a virtuális helyett valós élményeket kapjanak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: 2014 decemberében a jég miatt 3 ezer hektárnyi terület szenvedett kárt, körülbelül 200 ezer köbméternyi fa dőlt ki, tört össze, alig van olyan fa, amelyiknek a koronája épen maradt. A fák egy részét kitermelték, 150 ezer köbméter fát juttattak a piacra, a többit pedig az erdőben hagyták, mert ökológiai szempontból a holt fának is nagy a jelentősége. Az Ipoly Erdő területén két év alatt több mint 1,2 millió facsemetét ültettek el.

Ugron Ákos elmondta, az ország erdeiben több mint 500 ezer köbméter fát károsított a három évvel ezelőtti jégtörés, főként a Pilisben és a Börzsönyben, kevésbé, de kárt okozott a Gerecse és a Mátra vidékein is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments