Színház: Don Tomao és Békés elvtárs találkozik

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Fehérvári Fruzsina) ♥ Emlékeznek még az Anconai szerelmesek című közkedvelt musical végére? Az anconai főtéren hagytuk Don Tomaot, könnyűvérű szobalányát, dadogó leánykáját, a saját ristorante után vágyódó kávézótulajdonost és a mindent felbolygató magyar lányt. A darab végére mindenki szerelembe esett és párra lelt. Október 21-én kiderül, mi történt az egykori szerelmesekkel azóta.

Ám aki az eredeti történetet még nem ismeri, annak sem kell otthon ülnie! Hiszen a legendás zenés komédia második része húsz évvel később játszódik, így már az új generáció boldogságáért szurkolhatnak.

Most vegyenek egy nagy levegőt, és képzeljék el, hogy elröpült húsz hosszú év! Tomao ugyan egy kicsit pocakot eresztett, de Giovanni kávéja még mindig, minden képzeletet felülmúlóan pocsék, és Luigi is bármikor kész előkapni jellegzetes beszédhibáját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A történet a 80-as években, Magyarországon folytatódik egy balatoni SZOT-üdülőben, melyet a szálakat anno alaposan összekuszáló Viktória sokat emlegetett édesanyja, Zsuzsanna üzemeltet Békés elvtárssal. Ide érkezik nyaralni Don Tomao lányaival és vejeivel, valamint két unokájával: Francescával és Ginevrával. Az új generáció természetesen már megérkezésekor fenekestül felforgatja Békés elvtárs két fiának lelkivilágát.

Miközben Németországban leomlik a Fal, Magyarországon kikiáltják a köztársaságot, lassan az is kiderül, hogy olaszok és magyarok már régről ismerik egymást, keresztül-kasul rokoni szálak fűzik őket össze, emiatt a négy fiatalnak sem lesz könnyű a párválasztás.

Az örökzöld slágerek és a fergeteges hangulat most sem hiányozhat; felcsendül többek között a Rasputin, One Way Ticket, Words, Hafanana, Dschinghis Khan, I Like Chopin, The Power of Love, Yes, Sir, I Can Boogie, Give Me Your Heart Tonight és a Kung Fu Fighting.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés szerelmi történetet remek slágerekkel, tánccal, gegekkel, csipetnyi erotikával, sok kacagással és az elmaradhatatlan happy enddel a Magyarock Dalszínház előadásában láthatják október 21-én a Váci Dunakanyar Színházban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments