Ennyi fizetést tartanak jónak a 14-19 évesek

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Z-generáció tagjait a British Telecom (BT) a Medián segítségével kérdezte többek között arról, hogy mik a hosszútávú terveik, hogyan gondolkoznak a saját jövőjükről, mik az elképzeléseik a fizetésekről, ha majd belépnek a munkaerőpiacra.

A mintához több mint kilencezer fiatalat kérdeztek meg. A felmérés szerint a fiatalok 64%-a szívesebben dolgozik majd munkahelyen, mint otthonról, ugyanakkor a megkérdezettek 52%-ának fontos, hogy a cégnél, ahol elhelyezkedik, legyen lehetőség rugalmas- vagy részmunkaidőre, illetve home office-ra – írta a kutatás alapján a Forbes.

Arra a kérdésre, hogy 10%-kal magasabb bérért vállalnának-e kötött munkaidős állást, a megkérdezettek fele válaszolt igennel. Ezen belül a nők és a 14-19 évesek inkább vállalják a kötöttséget, mint a férfiak, illetve a 20-25 évesek. A fiatalok 58 százaléka véli úgy, hogy tíz év múlva alkalmazott lesz, és 40 százaléka képzeli el vállalkozóként a jövőjét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A munkahelyválasztás tekintetében a fizetés szerepe kiemelkedő: a válaszok 80 százalékában szerepelt, és a válaszadók egynegyede szerint számukra ez lesz a legfontosabb tényező az álláskeresésben.

Ezt a biztos munkahely és a munkahely hangulata követi. A nők döntésében nagyobb a súlya a biztonságnak, a munkakörülményeknek és a munkahely hangulatának, míg a férfiak szemében nagyobb szerepe van az előmeneteli lehetőségeknek, a modern irodai környezetnek, és a cég hírnevének.

A fiatalok átlagosan 269 ezer forintot tartanak olyan fizetésnek, amiért tervezett képzettségükkel már elmennének dolgozni, és 420 ezer forintot tartanak kifejezetten jó fizetésnek. Erős a nemek közti különbség: a férfiak 100.000 forinttal magasabb bért tartanak kifejezetten jó fizetésnek, mint a nők.A 14-19 éves korosztály is nagyobb összegekre számít, mint a 20-25 évesek, de itt az álomfizetések közti különbség kisebb (49.000 forint), mint a nemek közt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A válaszadók négyötöde tervezi úgy, hogy 10 év múlva egyetemi végzettsége lesz. A leginkább népszerű képzési irányok az üzleti tanulmányok, az informatika és a mérnöki tanulmányok, a legkevésbé keresettek pedig a természettudományok és az orvosi képzés. A fiatalok többsége úgy véli, hogy tíz év múlva könnyebben talál majd a végzettségének megfelelő munkát külföldön, mint itthon.

A külföld-itthon különbség a gimnazista korosztályban a legerősebb.Sokan (különösen a 20-25 évesek) terveznek külföldi munkavállalást. A legkedveltebb célországok az Egyesült Államok, Anglia és Németország, a leginkább preferált munkahely pedig a nagy nemzetközi cég. A döntő többség nem gondolja, hogy 2027-re az euro váltaná a forintot. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments