Győztesek és Miklósa Erika Vácott

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ A nyáresti lelki felüdülést adó OrgonaPont sorozat váci sikerei után ősszel új bérletlehetőséget nyit a Filharmónia Magyarország: a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar társszervezésében zenei versenyek díjazottjait sikerült a váci közönség számára megnyerni. A négyalkalmas bérlet parádés műsorokkal és patinás helyszíneken várja a zenekedvelőket szeptembertől áprilisig!

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója az újonnan induló bérlet kapcsán kiemelte: Vác igen különleges helyet foglal el a Filharmónia Magyarország idei programtervében.

– Nemcsak az OrgonaPont sorozat látogatott el másodszor a városba, de a júniusi Régi Zenei Napokat is hatalmas érdeklődés és lelkesedés várta. Az idei évadban négyalkalmas bérletet nyitunk olyan kiválóságok szereplésével, mint Miklósa Erika és nemzetközi versenyek japán és lengyel győztesei – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar együttműködésével létrejött Filharmónia bérletsorozatban szeptember 23-án este 19 órától évadnyitó koncert keretében a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar Händel és Haydn műveket szólaltat meg Sándor Bence vezényletével a Fehérek templomában.

A váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola Cs. Nagy Tamás Hangversenyterme pedig november 25-én este hét órától Ábrahám Márta és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar koncertjére várja a zeneszeretőket Brahms és Beethoven népszerű műveivel.

Ugyanez a helyszín március 2-án 19 órai kezdettel gálakoncerten üdvözli a neves nemzetközi versenyek győzteseit. Sakata Tomoki zongoraművész a Liszt Ferenc Zongoraverseny, Tomasz Daroch gordonkaművész a Pablo Casals-verseny, továbbá Sylvia Olszynska (szoprán) énekművész a Marton Éva Énekverseny győzteseként mutatkozik be a váci közönségnek igazán parádés programmal.
Sakata Tomoki elárulta, milyen műsorral készül az évadra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

– Liszt mellett a 2018-as Debussy-év tiszteletére a francia zeneszerő is kiemelkedő szerepet kap a repertoárban, és az egyik legnevesebb japán kortárs komponistától, Takemitsutól is hozok darabokat. Japánként nagy örömmel hozom el Magyarországra honfitársam melódiáit!

Boccherini, Grieg és Händel művei mellett Bach remeke, a III. Brandenburgi verseny (G-dúr) pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Miklósa Erika tolmácsolásában csendül fel a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében április 14-én este 19 órai kezdettel, Tfirst Péter hangversenymester vezetésével.

A Filharmónia Magyarország először indít váci bérletet, a szervezők arra buzdítják a váciakat, hogy legyenek részesei az elsőrangú koncertélményeknek patinás helyszíneken, parádés előadókkal.
Jegyek és bérletek válthatók a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (1094 Budapest, Páva utca 10–12., tel.: +36-1/302-4961), Vácon a Madách Imre Művelődési Központban, a Tourinform irodában, a www.jegymester.hu oldalon, valamint az ismert jegyirodákban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A szervezők a helyszín-, szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják. További információ a www.filharmonia.hu honlapon található. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments