Biciklitolvajok: a kamerák sem védenek a bűnözők ellen

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Néhány héttel ezelőtt jelzések érkeztek szerkesztőségünkbe, hogy a városban megszaporodtak a kerékpárlopások. Érdekes módon ezek a bűncselekmények elsősorban a vasútállomást érintették. A Váci Rendőrkapitányságon megtudtuk: a szaporodó feljelentések nyomán elrendelt intézkedések hatására két hete nem történt újabb biciklilopás.

Az egyik váci sportegyesület élversenyzője járt pórul nemrég. Nagy értékű kerékpárjával ment a vasútállomásra, a kétkerekűt egy vastag lánccal a deákvári P+R parkolónál lévő tárolóba rögzítette, ám mire délután hazaért, ellopták a mintegy háromszázezer forintot érő bringáját.

Így járt egy másik olvasónk is, aki levélben írta le történetét. „Amióta ilyen szépen megújult városunk vasútállomása, utazásaim alkalmával én is többször és szívesen igénybe vettem a jó helyen és jól kialakított állomási kerékpártárolót. A múlt hét szombatján, szeptember 2-án, azonban az eddig biztonságosnak hitt tárolóból fényes nappal lopták el a lezárt kerékpáromat, amelyet délelőtt hagytam ott, és a késő délutáni órákban vonattal Budapestről visszatérve, csak az üres helyét találtam.

Többször végigjárva a még ott lévő kerékpárok mellett nem akartam hinni a szememnek, hogy ez a jó elhelyezési körülmények ellenére is megtörténhet! Biciklimet a tároló elejére, kb. a második tároló csőhöz rögzítettem, s utólag látom, hogy a tárolót figyelő térkamera épp erre a területre van irányítva.
Próbáltam azonnal a vasútállomás forgalmi irodájában bejelenteni az esetet, de ott egyáltalán nem foglalkoztak vele, mondván azt, hogy ez a rendőrségre tartozik. Onnan el is mentem közvetlenül a Váci Rendőrkapitányságra, ahol az általam elmondottak alapján jegyzőkönyvet vettek fel, más intézkedés nem történt. Azt mondták, hogy majd értesítenek” – írja olvasónk. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Arról, hogy hogyan sikerült megállítani a városban a biciklilopások szaporodását,
a Váci Napló szeptember 25-i pénteki számában olvashatnak.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments