Vácról indult, Mohácsnál száll partra az extrémsportoló

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Hét nap alatt ússza végig a Duna magyarországi szakaszát a váci Hidvégi-Üstös Pál. Az ultrasportoló Vácról indult és a tervek szerint csütörtökön ér célba Mohácsnál. Nemsokára Vác testvérvárosából, Donaueschingenből indulva futja végig a Duna vonalát.

Az extrémsportoló a teremtett környezetünk értékeire és védelmére, a pozitív emberi értékek, a kitartás, az erő és hit fontosságára szeretné felhívni a figyelmet – közölte a kezdeményezést képviselő kommunikációs cég az MTI-vel.

Hidvégi-Üstös Pál arra hívja a vízi sportolókat, kajakosokat, kenusokat, hogy néhány kilométer erejéig csatlakozzanak hozzá. A sportoló a 235 kilométeres táv gyors megtétele helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél több Duna-menti lakossal, sportolóval, strandolóval tudjon találkozni, beszélgetni.

Hidvégi-Üstös Pál az MTI-nek elmondta: pénteken indult el Vácról és a tervek szerint csütörtökön Bajáról indulva érkezik meg Mohácsra. A 235 kilométeres távot 30-40 kilométeres szakaszokra osztotta fel. „Napközben csak pár perc erejéig állok meg, hogy egy-egy település képviselőivel, vezetőivel köszöntsük egymást, de van, hogy egy-egy település kajak-kenu szakosztálya is csatlakozik hozzánk és elkísérnek egy darabig” – hangsúlyozta.

Hidvégi-Üstös Pál az úszás után a 70 maraton a Dunáért elnevezésű program keretében szeptember végén tíz országon keresztül végigfut a Duna forrásától, Donaueschingentől a folyó torkolatáig, hogy felhívja figyelmet az élő vizek fontosságára.

Az ultrasportoló több mint 15 éve hajt végre emberfeletti sportteljesítményeket, végigúszta és végig is futotta a Tiszát. Az Old Spice Afrika Expedíció során egy nemzetközi csapatot vezetve végigkerékpározta és futotta Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, járt Nyugat-Szaharában, futott a Nílusért Szudánban és 2013-ban húszezer kilométeren keresztül járta, biciklizte végig Közép-Ázsiát magyar felfedezők nyomában – írták a közleményben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments