Forgalomkorlátozás lesz az M2-es építése miatt

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Már javában halad az M2-es Budapest – Vác közötti szakaszának bővítése. A már meglévő útfelület mellett jelenleg a talaj előkészítése és az útmérnöki munkák folynak. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt nemrég közleményben hívta fel a figyelmet: a bővítési munkák miatt augusztus elejétől két helyen kell 40 km/h sebességkorlátozásra számítani.

Hosszú távon – irányonként várhatóan két és fél hónapig – váltott irányú sávlezárásra is sor kerül majd Gödnél az M2 gyorsforgalmi út felett átvezetett vácrátóti mellékúton Göd irányába (M2-es gyorsforgalmi út feletti híd felújítása az M2 30. kilométerszelvényénél), majd az ellenkező irányba.

Ugyancsak sávlezárás lesz Gödnél az M2 gyorsforgalmi út felett átvezetett neveleki földúton Sződ irányába (M2-es gyorsforgalmi út feletti híd felújítása az M2 32 km szelvényénél), majd az ellenkező irányba.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A forgalomkorlátozás tehát egyelőre csak mellékutakat érint, de a későbbiekben – mint azt a kivitelezők előre jelezték – magán az autóúton is lesznek elterelések, sávszűkítések. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments