A rotterdami katedrális orgonájának hangja zeng Vácott

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az eredeti, sípos orgona felújításáról nem mondott le az egyházközség, de nagyjából tíz éve már egy elektronikus hangszer helyettesítette, amely néhány hónappal ezelőtt véglegesen meghibásodott. Az új hangszert gyűjtésből és a püspökség segítségével vásárolták meg.

„Templomunk méltósága kötelezett bennünket, hogy egy igazán modern, új orgonát állítsunk a karzatra, melyet előzőleg a hívek, elsősorban kórusunk tagjainak áldozatos munkájával nagyon szépen rendbe tettünk; dobogó is készült az énekeseknek. Ami a hangszer megvásárlását illeti, nagyjából negyedévvel ezelőtt gyűjtést hirdettünk, és csodálatos volt megtapasztalni, milyen sokan készek voltak segíteni” – mondta Csáki Tibor plébános a Magyar Kurírnak.

Két és fél millió forint jött így össze, a püspökség is jelentős mértékű hozzájárulást adott, a még hiányzó összeget pedig a plébánia tartalékából pótolták. Az új orgona hivatalos szentelését a plébániához tartozó Szent Rókus kápolna búcsúnapján, augusztus 16-án tartják – tette hozzá a plébános.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

Az új, számítógépes, hárommanuálos orgonán egyelőre négy hangminta van: a franciaországi Caen városában található Cavaillé-Coll orgona, a rotterdami katedrális orgonája és két kisebb barokk hangszer hangján tud zengeni, de ez a repertoár változtatható, bővíthető, a hangminták beállítását, kezelését érintőképernyő segíti.

Minden hangszínt nagyszerűen lehet intonálni a hangszeren, fantasztikus élmény rajta játszani. Mondhatni, hogy hangfürdőben lehet része a hallgatóságnak – tette hozzá Uracs Gábor, a Fehérek templomának egyik kántora. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments