Több mint nyolcvanan közel 100 ezer forintot tornáztak össze

VÁCI NAPLÓ/sport (Furucz Anita) ♥ Bár először úgy tűnt, elmossa az eső a kedd esti jótékonysági szabadtéri tornát, de aztán megkegyelmezett az időjárás a résztvevőknek. Dobák Tamara és Sándor Anikó edzők már harmadik alkalommal szerveztek a Duna-partra órát, hogy ezzel egy szervezetet támogassanak, ezúttal a Diadalív Lakóotthonhoz juttatták el a bevételt.

A rendezvény elején Bunna Katalin, az otthon vezetője mondott köszönetet a résztvevőknek – leginkább hölgyeknek -, akik eljöttek a rendezvényre és támogatták az intézményt.

Több mint nyolcvanan vettek részt az eseményen, nem csak Vácról érkeztek, hanem Gödről, Sződről és Szendehelyről is.

A 90 perces órán mindenki belekóstolhatott a bodyArt-ba és a deepWork-be is. A „profik” között voltak kezdők is, hiszen mindkét mozgásforma viszonylag könnyen elsajátítható.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

Bunna Katalin a rendezvény után lapunknak elmondta: közel 100 ezer forint gyűlt össze, melyet Dobák Tamara kérésnek megfelelően a lakókkal közös programra használják majd fel, hogy ezzel is egy élménnyel gazdagabbak lehessenek. Még egyszer köszönetet mondott mind a résztvevőknek, mind pedig a két edzőnek.

Aki szeretné kipróbálni bármelyik mozgásformát, az megteheti a Royal Fitness edzőteremben, ahol az órákat tartják a szakemberek. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments