Múzeumi örömünnep volt: Múzeumok Éjszakája 2017

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Múzeumok Éjszakája elnevezésű egész estés rendezvény a Tragor Ignác Múzeumban. A hagyományosan a nyári napfordulóhoz kötődő esemény idén az értékőrzés jegyében telt, a múzeum féltve őrzött kincsei rendhagyó módon mutatkoztak be az este folyamán.

A program régészeti és kézműves gyermekfoglalkozásokkal vette kezdetét a Múzeumudvaron, illetve a Pannónia Ház udvarán. Ezeket az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársaink történeti tematikájú szakmai előadásai követték, melyek során Csukovits Enikő és Fónagy Zoltán a középkori és újkori ember idő fogalmát és az óra használatát hozta közelebb az érdeklődőkhöz.

A múzeum kiállításaihoz kapcsolódó tárlatvezetések a Görög Templomban július 2-ig még látogatható Várady Róbert festészeti tárlaton indultak, majd a Memento Mori – Ars Memorandi kiállításokon folytatódtak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről érkezett vendégkutató hallgatók vezetésében. Nagy érdeklődés övezte Molnár Róbert régész elemlámpás tárlatvezetéseit is a Szent Mihály Altemplomban, valamint a Középkori Pince Kiállítóhelyen. A Pannónia Ház öntöttvas kiállításain a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény főmuzeológusa, Csibi Kinga tartott vezetést, az este pedig Hincz Gyula és Gádor István hagyatékainak bemutatásával végződött ezen a helyszínen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Az éjszaka zenei blokkja Szászvárosi Sándor és Nagy Csaba régizene koncertjével vette kezdetét a Görög Templomban, majd a Verőcei Kabóca Néptáncegyüttes vezetőinek közreműködésével folytatódott a Múzeumudvaron az éjféli tűzugrásig. További rendhagyó programpont volt Hámor Szabolcs gasztro fotós bemutatója is, mely a Memento Mori kiállítóhely bejáratánál kapott helyet.

A rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan nagy sikerrel zárult, aki lemaradt róla, jövőre mindenképp pótolja! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments