Rendkívüli ülésen igényelt támogatást a város

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Szerdára rendkívüli testületi ülést hívott össze Fördős Attila polgármester. A napirenden egyetlen pont szerepelt: a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása.

A rendkívüliséget a városvezető azzal indokolta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázati kiírást tett közzé május 17-én, mely kapcsán június 12-éig az üzemeltetési, támogatási költségek csökkentése érdekében pályázatot lehet benyújtani a szolgáltatást megrendelő önkormányzatoknak.

Az ülésen megjelent képviselők egyhangúlag szavazták meg, hogy a város a 2016-os évre vonatkozóan is kérjen támogatást a Volánbusz által üzemeltetett közösségi közlekedés költségeinek támogatásához.

2017. évben, a 2016. évre kifizetett üzemeltetési támogatást is igénybe lehet venni, ha a testület határozatba foglalja, hogy a tárgyévet megelőző évre vonatkozóan szolgáltatónként milyen nettó összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatást számol el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A város évente, így 2016-ban is a Volánbusszal kötött szerződést. A szolgáltatásért nettó 67,5 millió forint összeget fizetett ki – derül ki az előterjesztésből. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments