Egy sikeres program: több mint 20 éve túljelentkezés van

VÁCI NAPLÓ/a város (Gózon Adél rajza) ♥ Több mint 20 év telt el azóta, mióta a Területi Összefogással a Megelőzésért Alapítvány, a Váci Baleset Megelőzési Bizottság és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, először meghirdette az egészségtábor programot.

Mi sem jobb bizonyítéka a program életképességének, mint hogy azóta is minden tavasszal pályázatot hirdetnek és a legötletesebb alkotók négy napos balatoni táborozáson vetnek részt, mely teljesen ingyenes, csak az utazási költségeket kell állniuk a szülőknek.

Az elmúlt napokban a Madách Imre Művelődési Központban állították ki a legjobb alkotásokat és a kiállítás megnyitóján tették közzé annak a 30 diáknak a nevét, akik az idei egészségtáborba sikeresen pályáztak. A kiállítást a programot szervező alapítványok koordinátorai, Bíró Andrea, Bíró György és Dr. Siling Tibor nyitották meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A pályázati témák is a program három fő csapásvonala mentén lettek meghirdetve a környezetvédelem, a függőségek megelőzése és a balesetmentes közlekedés témakörében, melyekre több mint 150 pályamű érkezett be váci és környékbeli iskolák 6. és 7. osztályos tanulóitól.

A pályázatot a szervezők a médiumokban is közzétették, így nem csak az iskolák rajztanárai, hanem a szülők és a gyerekek is tudomást szerezhettek a lehetőségről, melyet a beérkező pályamunkák alapján ki is használtak.

A szervezők úgy látják, hogy míg 20 évvel ezelőtt kizárólag a rajztanárok küldték be az arra érdemes diákjaik pályamunkáit, mára megváltozott a helyzet. Egyre többen neveznek egyénileg és a tanárok túlterheltsége miatt egyre kevesebb iskola vállalja fel a pályázatok begyűjtését. Ebben az idén a Karolina Katolikus Iskola és a Juhász Gyula Általános Iskola jeleskedett leginkább, így a győztesek között ismét jócskán akadtak karolinás és juhászos diákok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A táborozásra Káptalanfüreden kerül sor, az iskolaév utolsó heteiben június 8-tól 11-ig. A táborozás négy napján a nagyon dús programsorozat elé nézhetnek a szerencsés alkotók, ahol a balatoni strandolás hajókirándulás és sportprogramok mellett csapatépítő, művészeti és szakmai programokkal is készülnek a szervezők. A fenti képet Gózon Adél 7. osztályos tanuló készítette, aki sikeresen pályázott. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments