Titokzatos mágnesszalagok rejtélyes megtalálói

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Félig elégett mágnesszalagokat találtak Vác környékén – tudta meg az Átlátszó egy helybelitől, aki a neve elhallgatását kérte. Nem tudni egyelőre, hogy mit tartalmaznak a szalagok, továbbá azt sem, hogy ki és miért pont így akarta azokat megsemmisíteni. Állítólag egy ellenzéki párthoz kerültek.

„A szokásosnál nagyobb volt a járműforgalom a környékünkön, ezért kíváncsiak lettünk arra, hogy a gépkocsik mit kerestek ott. Aztán mikor megtaláltuk a helyet, meglepődve vettük észre, hogy valamit el akartak égetni, csak éppen nem sikerült, mert az időközben eleredt eső eloltotta a tüzet” – mondták a lapnak.

A helyszínt alaposan megnézve annyi derült ki – közölte az informátor a szerkesztőséggel –, hogy a mágnesszalagok valahova be voltak betonozva, onnan szedhették ki azokat. A betondarabokkal nem is bíbelődtek, mert jócskán maradt belőlük az adathordozókon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

„Úgy-ahogy kibontották a mágnesszalagokat, kihozták a határba, gúlába rakták mindet, majd meggyújtották az egészet. Csak az esővel nem számoltak” – olvasható a cikkben.

Kezdetben – ez múlt kedden, március 14-én délelőtt történt – kifejezetten szorgalmazták, hogy az Átlátszó munkatársa is legyen szemtanúja a leletnek, ez a találkozó azonban elmaradt, csak fényképeket kaptak a szalagokról. A találkozót azonban lefújták, arra hivatkozva, hogy a gazda teendői miatt később, de még aznap kerül rá sor.

Mivel az illető nem jelentkezett, munkatársuk érdeklődött nála, azonban azt a választ kapta, hogy az ingatlan tulajdonosa meggondolta magát. Méghozzá azért, mert felvette az egyik ellenzéki párt helybeli politikusával a kapcsolatot, aki azt javasolta neki, hogy „várjon a médiával”. Mostanáig ez a párt sem állt elő a sztorival – írja az Átlátszó. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments