Egységes munkaruhát kapnak az ápolók

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Formaruhát kapnak hamarosan az állami egészségügyi intézményekben dolgozó ápolók – így a váci Jávorszky Ödön Kórház munkatársai is -, a viseleteket pedig központilag szerzi majd be a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ – írta a Magyar Időkre hivatkozva az Infórádió.

Mindez abból a felhívásból derül ki, amit a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tett közzé honlapján – egy kérdőívvel együtt, amelynek célja felmérni, hogy a szakdolgozók milyen típusú, stílusú formaruhákat preferálnának.

Az anonim módon kitölthető kérdőívben többféle felső-, illetve alsóruházat közül lehet választani, így köpenyre, ingre, pólóra, tunikára, nadrágra és szoknyára is lehet szavazni, arra is, hogy ezek cipzárosak, gombosak vagy más módon záródók legyenek, színük eltérő vagy azonos legyen, sőt még színt is lehet választani egy Pantone-skáláról – írta a lap.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

A felmérés a ruha típusa, stílusa mellett arra is rákérdez, hogy a dolgozó egyetért-e azzal, hogy a különböző szakmacsoportba tartozó, illetve eltérő végzettségű egészségügyi szakdolgozók más-más színű munkaruhát kapjanak a könnyebb azonosíthatóság érdekében, illetve legyen-e bármilyen szimbólum a köpenyen (segítő kéz, kézfogás, szív, kereszt, Aszklépiosz botja stb.).

Jelenleg semmilyen megkötés nincs arra, milyen ruhában dolgozhatnak az egészségügyi dolgozók, és a munkaruhákat vagy saját maguk, vagy jó esetben a munkáltatójuk szerzi be. Számos cég kínál egészségügyi formaruhákat, ám nyilvánvaló, hogy ha a beszerzést központosítják, akkor a nővérek viseletét is a börtöncégek fogják majd előállítani. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments