A héten elkezdődik a lomtalanítás Vácon

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A héten elkezdődik a lomtalanítás, az I. körzetben – a Duna és a 2-es főút közötti szakaszon – lakók csütörtökön és pénteken 14 óráig, illetve szombaton 11 óráig rakhatják ki a porták elé a feleslegessé vált holmikat – írja a vac.hu.

Nem tartozik a lomtalanítás körébe a naponta keletkező háztartási hulladék, az ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében képződő hulladék, a veszélyes hulladék, az építési törmelék, autógumi, autóroncs, a zöldhulladék.

Továbbá elektronikus hulladékot sem szabad kirakni, ennek gyűjtésére körzetenként egy-egy helyszínt jelölt ki a Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.: az I. körzet esetében a Géza király téri parkoló a fogadó bázis, ahol február 25-én (szombaton) 8-13 óráig lehet leadni az ebbe a körbe tartozó felesleges holmikat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

További lomtalanítási és elektronikus hulladék gyűjtő időpontok:

II. körzet (2-es számú főút és a vasútvonal közötti szakasz): Március 9-11. (Elektronikus hulladék gyűjtés: TB (CEMÜ) székház parkolója, március 11-én 8-13 óráig).

III. körzet (a vasútvonal és a 2/A főút közötti szakasz): Március 23-25. (Elektronikus hulladék gyűjtés: Deákvári fasor 2. melletti külső parkoló, március 25-én 8-13 óráig).

A társaság kéri a lakosságot, hogy a lomot olyan helyre helyezzék ki, amely a szállító járművel könnyen megközelíthető. A forgalomzavarás- és a balesetveszély elkerülése érdekében fontos, hogy semmilyen holmit ne tegyenek az úttestre, járdára. Lényeges továbbá a kihelyezési időpontok betartása, a lomot lehetőség szerint közvetlenül a kirakás napján vagy az azt követő napon szállítja el a szolgáltató..
További információ a 27/501-032- es, vagy a 27/501-033- as telefonszámon kérhető. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments