Egy főhadnagy különös fotói a Don-kanyarból Vácott

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Rendhagyó tárlat nyílik február 24-én pénteken 18 órakor a művelődési központban. Reményi József főhadnagy 1942-ben, a Don-kanyarban szolgált egy kórházvonaton, az ő fotóiból készült egy igen érdekes, egyedülálló kiállítás.

Reményi József leánya, Véghné Reményi Mária nyugalmazott pedagógus vállalta, hogy kisebb-nagyobb csoportok részére – előre egyeztetett időpontban – külön tárlatvezetést tart, és elmeséli a képek keletkezésének történetét, családjának történeteiből is megoszt néhány példaértékűt az érdeklődőkkel.

Véghné Reményi Mária egy 2013-as írásában így elevenít fel egy érdekes történetet A kenyér-ikon címmel:

„Magyarország a németek szövetségeseként 1942-ben lépett be a Szovjetunió elleni háborúba. Már 1942 áprilisában elkezdték a 2. magyar hadsereg kiszállítását a szovjet hadműveleti területekre és elkezdődtek magyar katonák szörnyű, háborús megpróbáltatásai.

A magyar hadsereg élelmiszer ellátmányának biztosításához, 1942 év elején a hadsereg „hadtáposai” sürgős beszerzési akciókat indítottak a magyar falvakban. Az élelmiszerek begyűjtését a hadsereg gazdasági feladatot ellátó katonái végezték. A begyűjtött termények mennyiségi összesítését, egyéb adminisztrációt a katonák a községházán a jegyző és munkatársai segítségével végezték el.

Ilyen élelmiszer beszerzési feladatokat látott el a 31. évében járó édesapám, Reményi József karpaszományos hadnagy is. E célból 1942. év tavaszán került a Pest megyei Inárcs-Kakucsra. A községházán hamarosan megismerkedett Kottász Béla jegyzővel és a jegyző ott dolgozó, ragyogó szépségű, Mária nevű 17 éves lányával.

Az ismeretségből hirtelen támadt, lobogó szerelem, majd lánykérés lett és 1942. június 6-án Újpesten meg is kötötték a „háborús házasság”-ot. A mézes hetekből persze csak mézes napok lettek, mert a házasságkötés után 1 héttel kórházvonat gazdaságisaként kivezényelték édesapámat az orosz frontra, a Donhoz.

Feladatai ellátása mellett – szeretett feleségéhez címzett naplójában – beszámolt a hadszíntér, a kórházvonat napi történéseiről, a partizánok támadásairól, az azt követő, az ukrán lakosságot sújtó német megtorlásokról, a magyar frontkatonák megaláztatásairól, a sebesültek szenvedéseiről, a német katonák felsőbbrendűséget sugárzó magatartásáról, a munkaszolgálatosokról, a megszállt éhező ukrán lakosság szenvedéseiről.

Jövőbe látó éleslátással megírta véleményét erről a háborúról, biztató emberi szóval vigasztalta az elkeseredetteket, sebesülteket és – lehetőségeihez mérten – élelmet, kenyeret adott az elgyötört munkaszolgálatosoknak, az éhező ukrán asszonyoknak, gyerekeknek. Tette az embermentő, segítő dolgát – a kórházvonaton a szolgálatot teljesítő – katonatársaival, nővéreivel együtt.

Egy alkalommal édesapám az álló kórházvonat mellett elkínzott arcú, sovány ukrán asszonyt pillantott meg kisgyerekkel a karján. Odament hozzá és egy frissen sütött kenyeret nyújtott át neki. Az asszony hálás szemmel tekintett rá, majd leemelte a nyakából a féltett, egyetlen kincsét, a kis ezüst ikont és szótlanul átadta édesapámnak.

Azóta is ez a kis kopott ikon családunk legbecsesebb kincse! Ez a KENYÉR-IKON az emberiesség jelképe, amely a legszörnyűbb, háborús körülmények között sem vész ki teljesen az emberből!

A kiállítást dr. Mezei Bálint történész nyitja meg. Közreműködik Reményi Anna énekművész. A bemutatott gyűjtemény március 30-ig látogatható. ♦