Mától a váci klubelnök irányítja az edzéseket

VÁCI NAPLÓ/sport (Gyuris Zoltán) ♥ Javában tart az Európa-bajnokság miatti szünet okán az alapozás az Ipress Center-Vác női kézilabda-csapatánál, azonban a szakmai stáb múlt hét végén öt napra szabadságra engedte a játékosokat, miután kedden kiütéses, 30-18-as győzelmet arattak az egykoron szebb napokat is átélt osztrák bajnokcsapat, a HyPo-Niederösterreich ellen.

Szerdától folytatódik a nagyüzem, s az edzésen már – az Eb-ről a horvátokkal a csoportkört követően kieső – Sonja Basic is visszatér a lányokhoz. Ám egyelőre a klub első embere, Kirsner Erika fogja tartani a gyakorlásokat, ugyanis Szilágyi Zoltán vezetőedző és Németh András szakmai igazgató több hazai szakember társaságában Svédországban tartózkodik.

A trénerek a szakmai megbeszéléseken kívül a torna meccseit is megtekintették, köztük a magyar válogatott mérkőzései mellett, a Vác egyetlen versenyben maradt kézilabdázójával, Sanja Radosavljeviccsel felálló szerbek összecsapásait is. Utóbbiak nagy valószínűséggel a sikeres csoportköri szereplésnek köszönhetően a végjátékban is versenyben maradnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A csapat vezetőedzője, Szilágyi Zoltán érdeklődésünkre azt is elmondta, péntekre már hazatérnek Helsingborgból, így aznaptól ismét ők irányítják az edzéseket, és gőzerővel készülnek a DVSC-TVP elleni bajnoki összecsapásra.  Előtte még december 21-én, szerdán a Siófok ellen játszik edzőmérkőzést a gárda a Bán Márton utcai sportcsarnokban, a mérkőzésre ingyenes lesz a belépés az érdeklődők számára. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments